NE!
WS
            
Elveheti az állam, ami más tulajdona – több sebből vérzik Orbán új törvénye, elképesztő, hogy meglépték

Diszkriminatív, ellentmond a tulajdonjognak, és nehéz feladat elé állítja a nagykereskedelmi láncokat a kormány új törvényjavaslata, melyet egy nap alatt szavaztatnának meg az Országgyűléssel. Az Agrárminisztérium szerint a szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető az élelmiszer-pazarlás, tervük azonban nemcsak a boltokon, hanem a beszállítókon és a vásárlókon is csattanhat. Lehet, hogy nem lesz többé lejárati napon leértékelt gyümölcs, a rövid lejáratú idejű termékek beszállítói pedig akár hátrányba is kerülhetnek.

A kormány jó üggyel, nevezetesen az élelmiszer-pazarlás csökkentésével indokolja, mégis nehéz megmagyarázni annak a törvényjavaslatnak néhány elemét, melyről a Telex írt először, és amely jelentősen megnehezítené a külföldi élelmiszerláncok helyzetét Magyarországon. Ha az Országgyűlés megszavazza – márpedig kétharmados kormánytöbbség mellett nehéz mást elképzelni – a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nagy István agrárminiszter nevével jegyzett javaslat előírná a láncoknak, hogy ajánlják fel a minőségmegőrzési lejárathoz közeli élelmiszereiket az államnak, egészen pontosan egy állami nonprofit társaságnak. Ha pedig még ez sem lenne elég, a kiskereskedelmi adójukat is 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelné.

Fontos szempont, hogy az Országgyűlés elé gyorsított eljárásban beterjesztett javaslat meglehetősen diszkriminatív módon a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű láncokra vonatkozik.

Ez lényegében az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny Market, a Spar és a Tesco áruházait jelenti, a kisebb – sok esetben magyar tulajdonú – élelmiszerboltok kimaradnának a törvény hatálya alól.

A fenti élelmiszerláncok gyakorlatában viszont érzékelhető változásokat hozna a módosítás. A szövegezés szerint nekik kötelező lenne az élelmiszereik többségét a minőségmegőrzési időtartam előtt 48 órával felajánlani az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ (ÉMK) számára, ezen kívül élelmiszerhulladék-csökkentési tervet is kellene készíteniük, valamint ki kellene nevezniük egy élelmiszermentési felelőst.

Ha ezt a tervet nem nyújtják be, vagy 2%-ot meghaladó mértékben átlépik az éves élelmiszerhulladék tervezett mértékét, bírságra számíthatnak.

A fogyaszthatósági idővel, valamint a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozna a szabályozás, vagyis nincs arról szó, hogy ezekben a kereskedelmi láncokban a szabályozás érintené például a friss pékáruk forgalmazását.

Itt fontos megemlíteni azt is, mit jelent a minőségmegőrzési idő, és miben különbözik a fogyaszthatósági időtől. Boltban vásárolva mindkettővel találkozhatunk: ha egy élelmiszeren fogyaszthatósági idő van feltüntetve, az azt jelenti, hogy annak lejártával az a termék már nem fogyasztható, esetleg káros is az egészségre – ilyen lehet például egy doboz tej, gomba vagy húsáru, és minden romlandó. A minőségmegőrzési idő (angolul best before rá a kifejezés) ezzel ellentétben arra utal, hogy a lejárat után még fogyasztható a termék, legfeljebb nem lesz ugyanolyan a minősége, mint amit megszoktunk – gondolhatunk itt például egy elszíneződött csokoládéra, száraztésztára, lisztre.

A törvényjavaslat tehát ez utóbbi termékekere vonatkozik.

És akkor megjelenik az állam

Az, hogy a keletkező élelmiszerhulladékkal valamit tenni kell, egyáltalán nem újdonság, sőt ma is több olyan kereskedelmi lánc van, amely már gyakorlattá tette, hogy csökkenti a kidobott áruk mennyiségét, így az élelmiszer-pazarlást. Általános gyakorlat, hogy a lejárati időhöz közel járó termékeket alacsonyabb áron kínálják, amit pedig nem tudnak eladni, de még emberi fogyasztásra alkalmas, azt jótékonysági szervezeteknek adják át. A Tesco erről éves jelentést is készít, innen tudni, hogy 2020/2021-ben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével 3744 tonna élelmiszer-felesleget juttatott el helyi karitatív szervezeteknek.

Erre szükség is van, hiszen a Nébih adatai szerint Magyarországon évi 1,8 millió tonna élelmiszer végzi a szemétben a teljes élelmiszerláncban (vagyis nem csak a boltokban), ami fejenként 68 kilónyi élelmiszernek felel meg.

Ebbe a szektorba szállna most be az állam, amely azzal érvel, hogy az ő szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás. Legalábbis ez szerepel Nagy István agrárminiszter közleményében, amely az eddig nem létező Élelmiszermentő Központról is elárul néhány részletet. Ezt a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására hoznák létre, azok újraelosztásához viszont – legalábbis a kormány szerint – nem lenne szükség új állami logisztikai rendszerre, ehelyett arra a már működő karitatív szervezeteket használnák.

A törvényjavaslat indoklásának szövegében ez egészen pontosan úgy szerepel, hogy az ÉMK a kormányhoz tartozó Karitatív Tanács szervezet tagjaival (itt lehet őket megnézni), továbbá az általa előzőleg regisztrált más karitatív tevékenységet folytató szervezetekkel szerződik.

Az, hogy a gyakorlatban ez pontosan mit jelent majd, egyelőre nem világos, a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs azonban a fenti indoklás alapján úgy látja, hogy bár ők nem tagjai a Karitatív Tanácsnak, velük ugyanúgy lehet majd szerződést kötni.

„A törvényjavaslat kitér rá, hogy az ÉMK koordinációs munkát végez, arra viszont nem, hogy az élelmiszer hozzájuk kerül-e fizikailag, vagy a velük szerződésben álló karitatív szervezetek fogják-e eljuttatni közvetlenül a rászorulókhoz. Ha ez utóbbiról lesz szó, akkor ez inkább jogi változásokat fog eredményezni, nem feltétlenül gyakorlatiakat” – mondta Cseh Balázs.

Ráadásul úgy látja, a törvényjavaslat összességében az egész élelmiszerfelesleg csak egy kis százalékáról rendelkezik, nem tartoznak ide például a pékáruk, vagy a gyorsabban romló élelmiszerek, ezért ezekről valószínűleg továbbra sem az ÉMK rendelkezik majd.

Cseh Balázs arra is emlékeztetett, hogy a törvényjavaslatnak több olyan paragrafusa van, mely uniós jogszabályt ültet át a magyar gyakorlatba, ilyen például az a változás, hogy a lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert is lehet majd adományozni, vagy az, hogy a létrejövő Élelmiszermentő Központ (ÉMK) adatokat és információkat szolgáltat majd az Európai Bizottság számára készülő élelmiszerhulladék-jelentéshez.

„Ez utóbbi például azért is fontos, mert kötelezően előírná a riportálást a kereskedelmi láncoknak, márpedig a hulladékot csökkenteni is csak akkor lehet, ha tudjuk, hogy pontosan mennyi keletkezik” – mondta.

Az, hogy a törvényjavaslat milyen változásokat hoz majd a gyakorlatban, mi lesz az ÉMK szerepe, egyáltalán miért kellett létrehozni és mit fog koordinálni, azt Cseh Balázs sem tudta megjósolni, ők mindenesetre optimistán állnak hozzá, és nem érzik úgy, hogy kiszorulnának a tevékenységi területről.

Az Élelmiszerbank egyébként csak 2019-ben 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől úgy, hogy a felkutatott termékeket rászorulókhoz juttatta el. 350 áruházzal napi szinten együttműködnek: a kereskedelmi mentés során a rövid lejáratú élelmiszerek – többnyire pékáru, zöldségek és gyümölcsök – egy napon belüli kiosztását koordinálják, a gyártó partnereiktől főleg húsárut, tejtermékeket, édességet és konzerveket vesznek át.

Még eladnák, de már nem az övék

Kevésbé optimisták az érintett élelmiszerláncok, melyeket információnk szerint nem ért teljesen váratlanul a kormány terve, egyeztetésre viszont senki nem hívta őket. Sok időt a felkészülésre sem kapnak, a törvényjavaslat jelenlegi formájában jövő február elsején már hatályba is lépne.

A témához közelálló forrásaink szerint a kereskedelmi láncoknak az, hogy a minőséglejárati idő letelte előtt 48 órával fel kell ajánlaniuk a termékeiket az államnak, lényegében azt jelenti, hogy olyan tulajdonukat kell odaadniuk az államnak, amit még teljes áron is el tudnának adni. Már abban az esetben, ha a termékek kötelező felajánlása egyben azt is jelenti, hogy amennyiben az állami cég igényt tart rá, akkor azt be is kell szolgáltatni, függetlenül attól, hogy a hátralévő két napban azt sikerül-e értékesíteni. A törvénymódosítás szövegéből mindenesetre nem következik, hogy a lejárati időig fennmaradó két napban egy áruháznak lehetősége van-e még a polcain tartani a felajánlott terméket, amelyet egyébként is ott árusít, vagy a két nappal korábbi felajánlás ezt a lehetőséget eleve megvonja, és onnantól bedobozolva kell átadásra készen tartania az árucikkeket.

Ezt egy étolaj példájával könnyen el is lehet magyarázni: egy december 20-án lejáró minőségű olajat eddig akár a minőséglejárati idő végéig a polcon lehetett hagyni, az új jogszabályok pedig arra is lehetőséget adnak, hogy ezután adományozzák tovább. Az új törvényjavaslat viszont arra kényszerítheti a boltokat, hogy akár már két nappal korábban felajánlják azt az államnak. Ezen a törvény végrehajtását pontosító rendelet finomíthat majd, ha a kormánynak nem az azonnali beszolgáltatás a szándéka.

A gyakorlatban persze ilyen példa nem sokszor akad, hiszen azoknál a hosszú szavatosságú termékeknél – konzervek, tészták, vagy akár már az említett étolaj – a boltok tudnak úgy gazdálkodni a készlettel, hogy ne legyen olyan a polcon, ami közel van már a minőséglejárati időhöz. A fagyasztott termékek is ebbe a kategóriába tartoznak, de esetüket tovább bonyolítja, hogy egy esetleges adományozásnál arra is kell vigyázni, hogy ne szakadjon meg a hűtési lánc.

Az igazi gondot azok a friss áruk jelentik, melyeken szintén feltüntették a minőséglejárati időt, viszont nem lehet őket sokáig a polcon tartani, ilyenek a csomagolt zöldségek, csomagolt gyümölcsök, bizonyos vajak és sajtok, sőt akár néhány csomagolt kenyér is.

Ezek esetében már igenis jelenthet veszteséget, ha két nappal a lejárat előtt be kell őket szolgáltatni, hiszen ennyivel lerövidül az időszak, amíg el lehet őket adni.

A csomagolt salátákat gyümölcsöket így az új törvény életbe lépése után hiába keresnék a lejárati idő napján féláron a vásárlók, addigra már az állam tulajdonában kerülhetnek, ha a kötelező felajánlásuk után az állami társaság erre igényt formál. Mivel ezeknek ugyanolyan jó a minőségük, de jóval olcsóbbak, sok vásárló kifejezetten ezekre utazik.

Vannak olyan piacközeli forrásaink, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a törvényjavaslat a termelőkre is visszacsapjon. Egy áruházláncnak nem érdeke, hogy megvegyen valamit, utána pedig ne tudja eladni, ezért úgy észszerű, ha a rövidebb ideig elálló élelmiszerekből, mint például a saláták, ezután inkább kevesebbet rendelnek majd, ami a magyar beszállítókat is kellemetlenül érintheti – fogalmazott egyikük. Hasonló a helyzet a csomagolt kenyerekkel – itt azokat fogják előnyben részesíteni, melyek hosszabb ideig megőrzik minőségüket, így tovább maradhatnak a polcon.

A törvényjavaslatot vizsgálva az is nehezen tűnik kivitelezhetőnek, hogy – ahogy az a szövegben szerepel – az érintett áruházláncok előre meghatározzák az élelmiszer-hulladék tervezett mértékét. Az, hogy éves szinten mennyi kell egy termékből, rengeteg tényezőn múlik, és az év közben is bármi borulhat. "Jó példa erre a Covid, amelynek első hulláma alatt sok boltban hiány keletkezett rizsből, lisztből és más tartós élelmiszerekből” – mondta egy boltos.

A kereskedők aggódnak amiatt is, két hónap alatt hogyan állítanak majd fel egy olyan állami szervezetet, amely a teljes rendszert koordinálni fogja. Ha ugyanis az nem működik, akár a nyakukon is maradhatnak azok a termékek, melyeket el is adományozhattak volna más csatornákon keresztül.

Bár azt nem nehéz kitalálni, hogy az Országgyűlés meg fogja szavazni a gyorsított eljárásban eléjük kerülő törvényjavaslatot, az egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a további sorsa. Sokan emlékeznek még rá, amikor egy éve Áder János köztársasági elnök alkotmányossági kontrollt kért a hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatban, mert úgy gondolta, nem vonható el ellenszolgáltatás nélkül a cégektől az értékkel bíró hulladék.

Ha pedig ez alapján nézzük, az élelmiszerláncok számára a lejárati idő előtt beszolgáltatott élelmiszerek ugyanígy értékkel bírnak – és ellenszolgáltatást kellene érte kapniuk.
Kiderült hány milliárdot rakott zsebre Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata a közös cégükből -
10/03
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ...
10/03
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!....
10/03
A Külföldi sajtó páros lábbal szállt bele Orbánba - durva dologgal vádolják
10/03
Hollik írása alapján 2010 előtt a küszöböt rágta minden magyar - bezzeg most.......
10/03
Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távoz...
10/03
Robbant a hír: állítólag már fideszes politikusok is szivárogtatnak Hadházy Ákosna...
10/03
Nemzetközi botrány: megfenyegették az EP tényfeltáró delegációját Budapesten...
10/03
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Sikeres évet zárt Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata közös vállalata, írja az RTL a mérlegadatok alapján. A beszámolók szerint a...
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!....
Sztárkommentátorként érkezett az EDDA Művek frontembere a TV2-n futó Dancing with the Stars stúdiójába: Metzker Viki, Miss Modd és...
A Külföldi sajtó páros lábbal szállt bele Orbánba - durva dologgal vádolják
Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund kutatója a Politicón megjelent cikkében azt írta: Angela Merkel és a teljes német politikai v...
Hollik írása alapján 2010 előtt a küszöböt rágta minden magyar - bezzeg most....
Sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, ezt mutatja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz csatlakoz...
Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távozó pártelnök
Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai kö...
Robbant a hír: állítólag már fideszes politikusok is szivárogtatnak Hadházy Ákosnak
A politikus nem fél attól, hogy a korrupció feltárásai miatt egyszer megverik. Az Azonnalinak adott interjút Hadházy Ákos, aki azt ...
Nemzetközi botrány: megfenyegették az EP tényfeltáró delegációját Budapesten
Szeptember 29-től Magyarországra látogatott az Európai Parlament tényfeltáró delegációja. Pénteken, a budapesti tartózkodás utol...
Kibukott a dolog: kiderült mekkora támogatást kapott a békemenet a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől
Mert megérdemlik. A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista tanúsága szerint
Hogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai? - tarol a leleplező videó
A Direkt36 éveken át tartó nyomozásban tárta fel, hogy az Orbán család tagjai közpénzből is gazdagodnak. Most ennek a történeté...
Szijjártó helikopterrel jár ebédelni, de a Fidesz azon sivalkodik, hogy Tüttő Kata autóval ment dolgozni
Sírjunk vagy nevessünk? A Fidesz budapesti szervezete amiatt őrjöng a Facebookon, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes úgy ké...
Napi 4 órát alszik Orbán - most azt kutatják, hogyan bírhatja ennyire jól, a génjeiben keresik a megoldást
Magyarország — Megdöbbentően keveset, naponta mindössze négy órát alszik Orbán Viktor – erről maga a miniszterelnök beszélt m...
Meglepő dolgot állít Majka a TV2-ről — Azt is elárulta, mikor hagyná ott a csatornát
Hiszi a piszi. A TV2-nek ugyan van olyan szegmense, amivel nem akar azonosulni, de amióta ott dolgozik, soha senki nem mondott neki olyat,...
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább
Nem büntetgethet tovább. Mint ismert, az ellenzéki képviselők 2018 decemberében közös akcióval próbálták megakadályozni a rabs...
Kitört az EU-s lista botrány: Uniós támogatást vettek fel a fideszes fejesek vendégházépítésre, majd beköltöztek
Jól jártak a biznisszel. Az Átlátszó nevű oknyomozó portál teljes körű összeállítást készített azon vendégházakról, am...
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes. Beszámoltunk arról, hogy Bayer Zsolt a napokban hosszan sorolta a k...
Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beidéztek
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár...
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat
10.000.000 euró kártérítést fizet a magyar állam egy tortagyártónak. – írja az Index. Nagyon nagy kártérítésbe szaladt b...
Puskaporos hangulat: beteges hazudozónak nevezték Palkovicsot a nyilvánosság előtt
„A cirkusz folytatódik” - értékelte az atv.hu-nak Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Fővárosi Közgyűl...
Szlovákia nem tűr tovább: Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politikusait, strómanjait, családtagjait
Büszke a szlovák rendőrség Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politikusait, strómanjait, családtagjait. Senki sincs bi...
Magyarország 2023: a munkáltató kirúghatja a kismamákat és a táppénzen lévőket is azonnal!
Holnaptól a munkáltató kirúghatja a kismamákat és a táppénzen lévőket is azonnal! Július 1-től a munkáltatók felmondhatnak t...
Rajtunk röhög mindenki: a felcsúti okosiskoláról cikkez Európa
Ön szerint melyik 1600 lakosú(!) falu szélén épül ez a padlófűtéses, légkondis, 16 tantermes + nyelvi laboros + informatikai labor...
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ...
Már az amerikai jobboldal is a tekintélyelvű, homofób magyar kormányra veti vigyázó tekintetét LGBT Nation Az ame...
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt
Mi modellként szolgálunk Európa számára, ami az együtt élő nemzetiségekkel való bánásmódot illeti, és ezt nem egy politikai pr...
Botrány videó: nekiesett Lázárnak egy feldühödött szavazó - ki hazudik?
Botrány videó: Lázár: ezt ki mondta??? --- Hölgy: hát Ön mondta.... (videó a cikk alján) Eközben: 2011:Lázár szerint akinek...
Tóth Gabi az eddigi legdurvább kritikát kapta: ülj be O.V. kisbuszàba és ...........
Ezt már ő sem bírja. Baukó Éva egykori valóságshow-szereplőnek totál elege van abból, hogy a csapból is Tóth Gabi folyik. A bot...
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról
Bokros Lajos a Facebook-oldalán tett közzé egy nagyon ütős bejegyzést arról, hogy mitől félnek legjobban Orbánék, érdemes elolva...
Akarod tudni melyik cég bankszámláján pihennek milliárdok? - ez a cég most teljesen felszívódik...
Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján. Az állammal közvetlenül szerződő cég beolvad a tulajdonosába, ezzel ö...
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ...
Jajjjj - Megnéznék Farkas Flórián diplomamunkáját, de még az érettségi is.....
Kéttucatnyi roma fiatal követelte Farkas Flóriántól, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökétől péntek délelőtt a... Ké...
Ebből baj lesz: nyilvánosan őrültnek nevezték Putyint a szakértők - állítólag beleőrült a...
Mi az igazság Putyin elmeállapotáról? Régóta pletykálnak már az orosz elnök mentális és fizikai egészségéről, brit és amerik...
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
A 444 megkérdezte a norvég külügyminisztériumtól, hogy mit gondolnak arról, hogy a magyar kormány jogi lépéseket fontolgat, miutá...
Óriási botrány: Szanyi elárulta, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet
Az MSZP egykori alelnöke, és az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje felidézte, mi is történt 2006. május 26-án Balatonőszödön a...
Pintér Sándor volt államtitkára és a Fidesz kedvenc őrző-védő cége együtt vigyáznak az állami vagyonra
Ha Tasnádi László cége és a Valton közösen indul egy őrzés-védelmi közbeszerzésen, ott nem igen lehet másnak esélye Nem is vol...
Szürreális képsorok: Őrjöngve szidják a bírót, aki elkaszálta Orbánék kérdését
A legnagyobb sértést vágta a fejéhez. Kormányellenes genderista — írta a bíróra Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igaz...
Nem verték nagy dobra: nem akárkitől kapott kitüntetést Orbán miközben az EU...
A magyar nemzetvető kijelentette, “Oroszországhoz közelebb vagyunk”. Beszámoltunk róla csütörtökön, hogy a szerb-magyar kapcso...
Szentkirályi Alexandrának szegezték a hét kérdését - megfagyott a levegő
Hárított. A hétfői rendkívüli kormányinfón felhozták azt a témát is, hogy Tarlós István szerint Szentkirályi Alexandra produk...
Nem akárki ment neki a hirtelenfideszes Győzikének: Nem sül le a képedről a bőr?
A videósnál az verte ki a biztosítékot, hogy a gyerekeit ócska tévéműsorokban kiárusító celebnek volt képe azt nyilatkozni, hogy...
Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala - Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség
Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával Völner Pál volt igazságügyi államtitk...
Kiborult a miniszter: állítólag Varga Judit majdnem elsírta magát, amikor kiderült, hogy ...
Megviselte a hír. Megírtuk, hogy Dr. Molnár Csaba számolt be szerdán a friss uniós döntésről, amely szerint “elfogadta az Euró...
Óriási botrány: Őrizetbe vették a nyomozók a győri rendőrkapitányt
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szeptember 1-jén őrizetbe vette egy vidéki rendőrkapitányság vezetőjét – tájékoztatta...
Botrány: Lemondott Szijjártó embere, Orbán máris közbelépett
Micsoda sietség! Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben a határozat, amely rögzíti, hogy lemondott a tisztségéről Zombori Dóra,...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák