Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala - Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség |
|
|
Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával Völner Pál volt igazságügyi államtitkár hivatali vesztegetési ügyével összefüggésben - írja hétfő délutáni cikkében a 24.hu.
Az ügyészség közölte, hogy a lemondott államtitkár, aki maga is kezdeményezte mentelmi joga felfüggesztését, három éven keresztül, rendszeresen kapott pénzt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől.
Völner és Schadl korrupciós kapcsolata valamikor 2017 augusztusát megelőzően kezdődött.
Schadl, aki már előzetes letartóztatásban ül, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert a kapcsolat nyomán. Völner 2-5 millió forintos részletekben összesen 83 millió forintot tett zsebre.
Az ügyészség közölte azt is, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat által folytatott rejtett megfigyelés nyomán jutott ez a nyomozóhatóságok tudomására.
A megbízás a közlés alapján arra irányult, hogy Völner a megfelelő embereket nevezze ki a megfelelő ügyek felelősének, azaz
„azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket informálisan a kar elnöke támogatott, és támogassa a kar elnökét abban, hogy a karral kapcsolatos működési-, gazdasági-, szervezeti elképzelései érvényre jussanak.”
Kiderült továbbá az is, hogy Völner hivatali kapcsolatait felhasználva igyekezett minisztériumi támogatásokat Schadl által megjelölt személyes és cégeknek megnyerni.
„A kar elnöke a rendszeres jogtalan előnyt nem kizárólag konkrét ügyekben nyújtott segítségéért, hanem folyamatos rendelkezésre állása érdekében, lényegében fizetésként adta Völner Pálnak”
- áll az ügyészségi jelentésben, ami szerint Völner vállalta, hogy az önálló bírósági végrehajtók feletti minden jogkörét a kar elnöke kéréseinek megfelelően fogja gyakorolni, továbbá a pályázatokat és hatósági eljárásokat is az ő érdekei szerint befolyásolja majd.
Kitér a dokumentum arra is, hogy Schadl és Völner gyakran éttermekben és az utcán találkoztak, és ekkor adta át a pénzt Schadl Völnernek, jellemzően konspirált módon.
Az ügyészség szerint ők ketten hierarchikus rendszert alakítottak ki és működtetettek hosszabb időn keresztül, ebben a hierarchiában Völnerrel pedig kizárólag Schadllal állt kapcsolatban. A jelentés alapján Schadl több bírósági végrehajtóként tevékenykedni kívánó személlyel előre megállapodott, hogy kinevezteti őket Völnerrel - a végrehajtói kar elnöke cserébe osztalékot kért a végrehajtói irodáktól, és
„ennek alapján az önálló bírósági végrehajtói irodák által termelt haszon lényegében a kar elnöke illegális vagyonát gyarapította, amely megteremtette azon korrupciós összegek hátterét, amelyekből Völner Pál folyamatosan részesült.”
Völner közbenjárására nevezték ki a Győri Járásbíróság mellett működő, a Monori Járásbíróság mellett működő, a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő, a Szekszárdi Járásbíróság mellett működő, a Szigetszentmiklósi Járásbíróság mellett működő, a Ceglédi Járásbíróság mellett működő, és a Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtót.
A jelölteknek több esetben nem volt végrehajtói tapasztalatuk, és előfordult, hogy a győztesek magasabb pályázati pontszámot elérő jelölteket is megelőztek.
Az is kiderült a jelentésből, hogy a Győri Járásbíróság mellett működő végrehajtó 39 millió forintot, a Monori Járásbíróság mellett működő végrehajtó 190 millió forintot, a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő végrehajtó 254 millió forintot, a Szekszárdi Járásbíróság mellett működő végrehajtó 78 millió forintot, a Szigetszentmiklósi Járásbíróság mellett működő végrehajtó 197 millió forintot, a Ceglédi Járásbíróság mellett működő végrehajtó 81 millió forintot, a Fonyódi Járásbíróság mellett működő végrehajtó 42 millió forintot fizetett ki Schadlnak, a végrehajtói kar vezetője pedig ezekből a pénzekből fizette folyamatosan Völnert. (24.hu)
Kép illusztráció forrás google
|
 |
|
 |
Eddig is sejtettük, mi az, amitől Orbán "Mindenazenyém" Viktor meghátrál: ha elveszik tőle a lopás lehetőségét.
Azaz nem kap p... |
|
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elf... |
|
Rekordot döntött a magyar munkavállalás július hónapban – írja a mfor.
Új rekordot döntött a magyarok foglalkoztatása júliusb... |
|
A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek.
Némiképp meglepő szavaz... |
|
Nacsa Olivér a kormány oltáskampányának egyik arcává vált. Elmondása szerint becsületbeli ügynek tekinti a részvételt. Az ismer... |
|
Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, ... |
|
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár... |
|
A Deutsche Welle riportja után itt a német köztévé vizsgadarabja. A ZDF múlt szerdai nagy Magyarország-riportjából megtudhatja, mik... |
|
Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak.
Több ezer lakástól válik meg az állam a követ... |
|
Erre a “strandra” elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot , majd át is adta a kunszentmártoni polgármester - csak éppen til... |
|
Börtönbüntetésre számíthat.
Szabadságvesztés letöltése céljából, a toplistás körözési listán szerepelteti a rendőrség V... |
|
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára
A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ... |
|
Előtört a szeretet a “fiatal demokratából”.
Penetráns stílusban mocskolódó posztot tett közzé a Facebook-oldalán Orbán Vikt... |
|
„Megvédik” a munkahelyeket Orbánék.
A Fülöp-szigeteki TV Patrol nevű hírműsorban adták le a helyi tévében azt a, amelyben t... |
|
Az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében: nagyjából 4500 olyan család van Magy... |
|
Nem sok olyan műsor létezik, ahol Schiffer András ne szerepelt volna, mióta visszavonult a politikától. Csak idén sikerült már vég... |
|
Hogyan lesz az 500 ezer forintos vagyonból egyetlen pillanat alatt egymilliárd forintos adósság? Egy kecskeméti asszonnyal pontosan ez ... |
|
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „vérlázító” az ítélet, a törvényszék „politikai igényt” hajtott végre.
Jog... |
|
Hiába áradozott róla a korrupcióval vádolt elnök, hogy mennyire tetszik neki, valószínűleg bukni fogja, mivel a nyomozók zár alá... |
|
A Celitron által gyártott lélegeztetőgépek kötelező felülvizsgálatát egy szombathelyi cég vállalta el, közbeszerzés nélkül. ... |
|
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget.
Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő let... |
|
Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetez... |
|
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a csillaghegyi Árpád ... |
|
Ismerje meg Viktort ( Sagyibó), aki az elmúlt évtizedek egyik legjobban bizonyított korrupciós ügyének egyik főszereplője, de most ... |
|
Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommun... |
|
Politikusok és családtagjaik, jelenlegi és volt diplomaták, állami cégvezetők, kis startupok alapítói - több mint hétszáz magyar... |
|
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Nem jöttek be a tervek.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázat... |
|
„Örkény felsírna örömében.
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.”
Így kezdődik a Magyar Kétfarkú K... |
|
Égett a feje.
Interjút adott Menczer Tamás az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában, amelyben azt állította, rekordot döntött a ... |
|
Felszólították Orbánt, hogy viselkedjen valódi európaiként.
Több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélbe... |
|
Vélekedése szerint, “az egyetemi tanárok nem tudnak komplexen gondolkodni”.
Pócs János gyöngyszemeiből szemezgetett a 444, melye... |
|
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs... |
|
Őszintén vallott a helyzetről.
Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy fé... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l... |
|
A státusztörvény könnygázzal fújta le a nemzet napszámosait - Orbán nem szereti, hanem gyűlöli ezt az országot
Orbán Viktor a s... |
|
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást.
A német üzleti körök lapjának, a Handelsblattnak brüsszeli források ... |
|
AZ IFJÚ PÁR SAJÁT LÁBRA ÁLLÁSA MÁR ÉPPEN ELÉG PÉNZBE KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK
A miniszterelnök leányának, és vejének az ö... |
|
Megcsináltuk az Orbán-kormány igazi propaganda-reklámját.
Valahogy így nézne ki, ha igazat mondanának. Nézd végig!
Csak azon dolg... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|