NE!
WS
            

Kibukott a dolog: kiderült mekkora támogatást kapott a békemenet a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől




Mert megérdemlik.

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista tanúsága szerint

40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek július 1-jén.

— adta hírül az Átlátszó.

A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) már korábban is

kapott 170 milliót az SZNP-től,

idén pedig a szintén állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank is 25 millió forintot adományozott részükre.

A CÖKA amellett, hogy a Békemenettel kiáll a Fidesz mellett, Kövess minket 2022 Kft. néven gyurcsányozós vándorkiállítással is járják az országot, valamint ők ragasztották ki a stopgyurcsányos plakátokat.

A plakátozásra várják az adományokat is azzal a felhívással, hogy

„aki nem akarja, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, támogassa a plakátkampányt”.

Az Átlátszó hozzátette, az SZNP azután tette közzé a támogatottakról szóló listáját, hogy az oldal közérdekűadat-igénylést nyújtott be.

Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele
06/16
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
06/16
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
06/16
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
06/16
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott...
06/16
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgy...
06/16
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel...
06/16
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és s...
06/16
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Kibukott a dolog: kiderült mekkora támogatást kapott a békemenet a Szerencsejáték Zrt. leánycégétől





Mert megérdemlik.

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. (SZNP) honlapján közzétett szerződéslista tanúsága szerint

40 millió forintot adtak a Békemenet szervezőinek július 1-jén.

— adta hírül az Átlátszó.

A CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) már korábban is

kapott 170 milliót az SZNP-től,

idén pedig a szintén állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank is 25 millió forintot adományozott részükre.

A CÖKA amellett, hogy a Békemenettel kiáll a Fidesz mellett, Kövess minket 2022 Kft. néven gyurcsányozós vándorkiállítással is járják az országot, valamint ők ragasztották ki a stopgyurcsányos plakátokat.

A plakátozásra várják az adományokat is azzal a felhívással, hogy

„aki nem akarja, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, támogassa a plakátkampányt”.

Az Átlátszó hozzátette, az SZNP azután tette közzé a támogatottakról szóló listáját, hogy az oldal közérdekűadat-igénylést nyújtott be.
Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte...
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése
Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista!
Az USA készültségben: Bombatámadással fenyegették meg a Donald Trump perében eljáró bírót
Nem viccel: Tárgyalása után, a bíróság előtt írt át egy Orbán plakátot a jogvédő aktivista

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews