NE!
WS
            
Robbant a hír: házi őrizetbe kerül Schadl György

Csütörtökön maratoni hosszúságúra sikeredett a Völner–Schadl-büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, ahol F. Vivien koronatanú válaszolt a kérdésekre. Tóth Erzsébet tanácsvezető bírónő úgy határozott, hogy az elsőrendű vádlott, Schadl György és a harmadrendű vádlott, R. Róbert esetében megszünteti az előzetes letartoztatást, és házi őrizetet rendelt el. Előbbi budapesti, utóbbi kecskeméti otthonában kerül ilyen típusú őrizetbe. A büntetőügy januárban folytatódik. A védők szerint elsőfokú ítélet 2024 végén vagy 2025 elején várható.

Csörgő láncokkal és kommandósok kíséretében jelent meg a Fővárosi Törvényszéken a Völner–Schadl-perként elhíresült büntetőügy elsőrendű vádlottja, a végrehajtói kar egykori elnöke, valamint a harmadrendű vádlott, R. Róbert. A per immáron több mint két éve, 2021. november 5-e óta tart.

A csütörtöki tárgyalási napon az ügy koronatanúját, F. Vivient zárt videóláncon keresztül kérdezte a bíróság, valamint a nő által megvádolt Schadl György. F. Vivien és védője az Óbudai Bíróságon foglaltak helyet, miközben maga a tárgyalás a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületének földszintjén folyt.

F. VIVIEN MÁR KORÁBBAN IS TETT TANÚVALLOMÁST A TÁRGYALÁSON, DE RAGASZKODOTT AHHOZ, HOGY ZÁRT VIDEÓLÁNCON KERESZTÜL HALLGASSÁK MEG, MERT NEM AKART AZ ÁLTALA MEGVÁDOLT SCHADL GYÖRGGYEL TALÁLKOZNI.

A koronatanú, aki vádalkut kötött
Mint ismeretes, F. Vivien is a vádlottak között foglalt volna helyet, hiszen ő volt Schadl irodavezetője és bizalmasa, de az eljárás kezdetén vádalkut kötött az ügyészséggel. A nő korábban részletes – önmagára is terhelő – beismerő vallomást tett. Az ügyben megvádolt személyek ügyvédjei már korábban jelezték, hogy az asszony vallomása több ellentmondást is tartalmaz, amelyekkel szeretnék szembesíteni az ügy koronatanúját, és tisztázni néhány részletet.

Az ügy elsőrendű vádlottja mellett megjelent a bíróságon Völner Pál korábbi államtitkár, valamint az ügy harmadrendű vádlottja, R. Róbert is.

AZ INDEXNEK TÖBB ÜGYVÉD IS ÚGY NYILATKOZOTT, HOGY AZ ÜGY KORONATANÚJÁNAK MEGHALLGATÁSA UTÁN ARRA SZÁMÍTANAK, HOGY TÓTH ERZSÉBET TANÁCSVEZETŐ BÍRÓNŐ MEGSZÜNTETI A VÁDLOTT ELŐZETES LETARTÓZTATÁSÁT.

Az ügyvédek számítása szerint a büntetőügy elsőfokú ítélete valamikor 2024 végén, illetve 2025 elején várható.

Összezavart koronatanú és kukacoskodó keresztkérdések

A rendkívül vontatott, nyögvenyelős tárgyaláson a bírónő többször türelmetlenül közbeszólt, hogy Schadl György konkrétan és lényegre törően kérdezzen a tanútól, és mellőzze a cirkalmas körmondatokat, valamint ne ragadjon le egy-egy dátumnál vagy találkozónál.

Ezeket már a nyáron részletesen végigtárgyaltuk, lépjünk túl rajta, mert még jövő ilyenkor is itt fogunk ülni

– fakadt ki Tóth Erzsébet bírónő.

Schadlt György kukacoskodó keresztkérdéseivel gyakorlatilag összezavarta és szétszedte a vád koronatanújának, F. Viviennek a tanúvallomását.

Értem, hogy szeretnél összezavarni. Ez sikerült is

– ismerte be a tárgyalás során az Óbudai Bíróságon tartózkodó koronatanú.

Kellemetlen közjáték volt a tárgyaláson, amikor Schadl György rákérdezett korábbi beosztottjánál, hogy miért utánozta naptárja hátlapján az ő aláírását. Valószínűleg, hogy hamisítsa azt – utalt rá a végrehajtói kar korábbi elnöke. Arról is kérdezte F. Vivient, hogy a nő mikor mekkora összegeket adott és vett át különböző személyektől, és a házi kasszába milyen tételeket könyvelt be.

F. Vivientől Völner Pál, korábbi államtitkár is megkérdezte, van-e tudomása arról, hogy ő kapott-e bármilyen pénzt Schadl Györgytől. „Kizárni nem tudom” – válaszolt a tanú. Völner Pál szerint ő semmilyen jogellenes dolgot nem követett el, koncepciós ez az egész eljárás – mondta a tárgyalási nap végén a volt államtitkár. A büntetőper januárban folytatódik.

Zavaros pályázati ügy: egy vízzel működő motor

Kedden a Fővárosi Törvényszéken a „vízzel működő Otto-motor”, illetve a találmányra kiírt és az azzal elnyerhető pályázati pénz volt a tárgyalás témája. A vádirat szerint Schadl György vásárolta fel a projektet, majd mozgósította kapcsolatait, így Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, hogy lobbizzon a találmány érdekében, és próbáljanak pályázati pénzt szerezni rá.

Az ötlet szerint a Völner Pál ismeretségi körében lévő osztrák–spanyol bányavállalkozásnak, a Calmit Zrt.-nek jelentősen megemelték a szén-dioxid-kvótáját, ezért Völner és Schadl úgy gondolta, hogy a vízüzemű motort a cég működése körében hasznosítani lehetne hőtermelésre, és ennek megvalósíthatóságának vizsgálatára állami támogatást lehetne szerezni.

A vádirat szerint S. K. Béla, a Calmit Hungária Zrt. bányászati cég vezetője több alkalommal is jelezte, hogy nem működőképes a konstrukció. Völner Pál azzal nyugtatta S. K. Bélát, hogy miután a pályázatot már megnyerték, „senki nem fogja ellenőrizni azt, hogy valójában volt-e reális esély a pályázatban megjelölt eredmény elérésére, vagy sem”. A pályázatot végül nem sikerült kiíratni.

Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
05/09
A DK szerint Magyar Péter közpénzekkel támogatott fideszes álcivil szervezettel kötött megállapodást
05/09
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel
05/09
Közel 6 milliárd forintos EU-s támogatásra bukkantak, a polgármester felesége az ügyvezető, korában pedig a családi lakcímén volt a székhely is...
05/09
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter...
05/09
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek...
05/09
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felü...
05/09
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott...
05/09
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Kitört a háború: egymásnak esett Menczer Tamás és Márki-Zay Péter
Már a rendőrség is reagált az Orbán Ráhel botrányra - megdöbbentő részletek
Érdekes: Kiszúrta a sajtó Tiborcz bizniszét Lázár gyorsan meg is szüntetné a felületet ahol az adatok vannak
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia!
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként....
SPAR-balhé: megszólaltak Tiborczék, reagáltak a vádakra
Több mint tizenkét milliárd forint állami támogatást költött szállodákra a katolikus egyház
Brutális támadásokra készül Deutsch Tamás
Milliárdokért vásárolt gigantikus hotelt a magyar állam Erdélyben a nyilvánosság teljes kizárásával
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter
Ízléstelen vagy vicces? - gúnykép jelent meg Várkonyi Andreával kapcsolatban, nézd meg és döntsd el Te!
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Közzétették a miniszterelnök vagyonnyilatkozatát: Orbán Viktor szegényebb lett nem is kevéssel egyetlen év alatt
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről
Döbbenetes dolgot jelentett be Magyar Péter: tarol a pártjával
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón
Előszőr veszített az Orbán kormány a néppel szemben - nem merik megépíteni a akkufeldolgozó üzemet!
Megdöbbentő számok: közel 200 ezer külföldi is szavazhat az önkormányzati választáson
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket..
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk
Jelentkezett egy harmadik település is amely díszpolgárának akarja Mészáros Lőrincet
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak
Kisebb balhé volt a kormányinfón
Tarolt a legújabb közbeszerzésen Mészáros cége, de most lekérték a részleteket - roppant érdekes pontozási rendszert találtak
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a......
Katasztrófa filmbe illő videó: Beomlott a közel 2 milliárdból épített kerékpárút ráadásul átadás után alig több mint 1 évvel
Egyre több magyar autóst húznak le: Figyelmeztetést adtak ki, csalók vadásznak a magyar autósokra
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség
Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából - kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig.....

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák