Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés |
|
|
Eddig legalább Bulgária korruptabb volt nálunk, most azonban velük és Romániával hármas holtversenyben az EU legkorruptabb országa lettünk a Transparency International korrupcióérzékelési indexe szerint. A most kiadott, 2020-ról szóló elemzés arra jut: a kormány arra használja fel a járványt, hogy tovább erősítse a hatalmát és hogy még több közpénzt alakítson magánpénzzé.
2010-ben az EU kilencedik legkorruptabb országának számított Magyarország a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexe szerint, azóta pedig szinte minden évben hátrébb csúsztunk a listán. Eddig legalább Bulgária mögöttünk volt, most azonban elkészült a TI legfrissebb listája, és ebben már a bolgárokat sem utasítottuk magunk mögé:
Magyarország, Bulgária és Románia hármas holtversenyben áll az EU utolsó helyén.
A 0-tól 100-ig tartó skálán, ahol a 100 a tökéletesen korrupciómentes állam, pontosan ugyanúgy 44 pont lett a magyar és a román teljesítmény, mint egy éve ilyenkor, az európai listán a bolgárok javítása miatt csúsztunk hátrébb. Globálisan a 180 ország közül egy helyet javítottunk, a 70.-ről a 69. helyre jöttünk fel. Hogy értsük, mit jelent Bulgáriával egy szinten lenni korrupciós kitettségben: arról az országról van szó, ahol tavaly az év botránya az volt, hogy az alvó miniszterelnököt aranytömbök, pénzkötegek és a fegyvere mellett fényképezték le titokban.
Azt már korábban, a nemzeti együttműködés rendszerét elemző sorozatunkban bemutattuk, hogy véletlenről szó sincs, amikor arról beszélünk, hogy egyre korruptabb hely Magyarország, a most elért utolsó hely teljesen tudatos munka eredménye. A Fidesz 2010-ben hatalomra kerülve rendszerszinten alakította át és tökéletesítette az addig is létező korrupciót, egyedi megvesztegetések helyett más utat választott: előbb a törvények átírásával meggyengítette a korrupció elleni védekezőképességet, közben a megbízható embereivel töltötte fel azokat a testületeket, amelyeknek a feladata a kormány ellenőrzése volna, és így várta, hogy a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus pénzosztása meginduljon. A TI mostani jelentése innen veszi fel a fonalat, és azt elemzi, hogy 2020-ban hogyan haladtak tovább ezek a folyamatok.
A koronavírus-járványra adott válaszokkal a kormány nem csupán a demokratikus kulisszák lebontását gyorsította fel:
„Míg a válságkezelésre szánt források mennyisége önmagában is elmaradt az elvárható szinttől, azok hasznosulása több mint kérdéses, mivel a támogatásban részesülő projektek egy része sokkal inkább szolgálta az új nemzeti tőkésréteg túlélését, semmint a gazdaság hosszú távú válságállóságának megerősítését”
– áll az elemzésben.
Erre példaként azt hozták fel, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiosztott 83,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásból a Mészáros Lőrinchez köthető Hunguest Hotels fejlesztéseinek támogatására, valamint Balaton környéki jachtkikötők és luxusszállodák fejlesztésére is jutott, míg a válság által leginkább érintett budapesti szállodapiac kimaradt a programból.
A sportberuházásokra, valamint az egyházaknak juttatott támogatások jelentősen felülmúlták az egészségügy finanszírozásába bevont pluszforrásokat. Még úgy is, hogy az egészségügyi pénzek egy részét túlárazott eszközbeszerzésekre fordították, amelyek hasznából kormányközeli közvetítőcégek részesedtek.
A kormány a járvány elleni védekezés ürügyén a közérdekű adatok nyilvánosságára is újabb csapást mért – olvasható a jelentésben. Egyrészt a közérdekű adat-igénylések megválaszolására rendelkezésre álló 15 napos határidőt a háromszorosára növelte. Másrészt az Alaptörvény újabb, a közpénz fogalmát újradefiniáló módosításával a kormány megnyitotta az utat az előtt, hogy tovább gyorsuljon a közpénzek magánvagyonná alakítása. Itt külön megemlítik a felsőoktatási intézményeik kiszervezését: az új rendszer a „világhírű alapítványi magánegyetemek működési modelljét mímeli, a valóságban azonban az egyetemfenntartó alapítványok közpénzből működnek és a hatalom bizalmát élvező személyek irányítása alatt állnak”.
A TI megpróbálta azt is számszerűsíteni, hogy mekkora volt a korrupció növekedési áldozata. Úgy számoltak: ha 90 százalékkal kisebb lett volna a közbeszerzések túlárazása az elmúlt évtized utolsó éveiben, akkor az 0,7–1,3 százalékponttal emelte volna meg a gazdaság éves növekedési ütemét. 2019-ben 4,6 százalék helyett 5,4 százalékkal nőhetett volna a gazdaság, a 2020-as visszaesés pedig a várható 6,5 százalék helyett 5,7 százalék lehetne.
Dánia és Új-Zéland a legjobbak
A korrupcióérzékelési indexet a Transparency International 12 szervezet 13 felmérése alapján, üzletemberek és szakértők értékeléseiből kiindulva állítja össze. Ahogy a neve is mutatja, nemcsak konkrét ügyeket gyűjtenek össze, hanem azt nézik, hogy az adott országban a közszférát mennyire érzik korruptnak.
A világ legkevésbé korrupt országai 2020-ban e szerint Dánia és Új-Zéland voltak, ezek a maximálisan elérhető 100 pontból 88-at szereztek. 85–85 pontot kapott Finnország, Svájc, Svédország és az élboly egyedüli autoriter államaként Szingapúr. Az Egyesült Államok 67 pontja évtizedes mélypontot jelent. Közép- és Kelet-Európa legjobban teljesítő állama, mint 2012 óta mindig, Észtország, 75 ponttal. A lista végén Szíria (14), Dél-Szudán (12) és Szomália (12) állnak, ott az állami intézményrendszer meg sem próbálkozik a közjó szolgálatával.
Ami a közbeszerzéseket illeti, ott folytatódott a korábbi tendencia: miközben papíron törvényes volt az eljárások nagy része, a kormányhoz közeli cégek az általuk megnyert közbeszerzések 51 százalékában egyedül, versenytárs nélkül indultak 2019-ben, majd 2020 elejére ez az arány 68 százalékra nőtt – idézi a TI a Korrupciókutató Központ elemzését.
A járvány előtt hét éven át nőtt a magyar gazdaság teljesítménye, ennek ellenére a gazdaságunk súlyos szerkezeti problémái továbbra is megmaradtak. A jelentés arra a megállapításra jut:
A jogállami rombolás és az azzal szorosan összefüggő központosítás és rendszerszintű korrupció lehet a fő oka annak, hogy a soha nem látott európai uniós támogatás ellenére az elmúlt évtizedben sem sikerült ráállítani a magyar gazdaságot a befogadó, vagyis a társadalom széles rétegeit magával ragadó növekedési pályára.
|
 |
|
 |
Eddig is sejtettük, mi az, amitől Orbán "Mindenazenyém" Viktor meghátrál: ha elveszik tőle a lopás lehetőségét.
Azaz nem kap p... |
|
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elf... |
|
Rekordot döntött a magyar munkavállalás július hónapban – írja a mfor.
Új rekordot döntött a magyarok foglalkoztatása júliusb... |
|
A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek.
Némiképp meglepő szavaz... |
|
Nacsa Olivér a kormány oltáskampányának egyik arcává vált. Elmondása szerint becsületbeli ügynek tekinti a részvételt. Az ismer... |
|
Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, ... |
|
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár... |
|
A Deutsche Welle riportja után itt a német köztévé vizsgadarabja. A ZDF múlt szerdai nagy Magyarország-riportjából megtudhatja, mik... |
|
Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak.
Több ezer lakástól válik meg az állam a követ... |
|
Erre a “strandra” elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot , majd át is adta a kunszentmártoni polgármester - csak éppen til... |
|
Börtönbüntetésre számíthat.
Szabadságvesztés letöltése céljából, a toplistás körözési listán szerepelteti a rendőrség V... |
|
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára
A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ... |
|
Előtört a szeretet a “fiatal demokratából”.
Penetráns stílusban mocskolódó posztot tett közzé a Facebook-oldalán Orbán Vikt... |
|
„Megvédik” a munkahelyeket Orbánék.
A Fülöp-szigeteki TV Patrol nevű hírműsorban adták le a helyi tévében azt a, amelyben t... |
|
Az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében: nagyjából 4500 olyan család van Magy... |
|
Nem sok olyan műsor létezik, ahol Schiffer András ne szerepelt volna, mióta visszavonult a politikától. Csak idén sikerült már vég... |
|
Hogyan lesz az 500 ezer forintos vagyonból egyetlen pillanat alatt egymilliárd forintos adósság? Egy kecskeméti asszonnyal pontosan ez ... |
|
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „vérlázító” az ítélet, a törvényszék „politikai igényt” hajtott végre.
Jog... |
|
Hiába áradozott róla a korrupcióval vádolt elnök, hogy mennyire tetszik neki, valószínűleg bukni fogja, mivel a nyomozók zár alá... |
|
A Celitron által gyártott lélegeztetőgépek kötelező felülvizsgálatát egy szombathelyi cég vállalta el, közbeszerzés nélkül. ... |
|
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget.
Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő let... |
|
Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetez... |
|
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a csillaghegyi Árpád ... |
|
Ismerje meg Viktort ( Sagyibó), aki az elmúlt évtizedek egyik legjobban bizonyított korrupciós ügyének egyik főszereplője, de most ... |
|
Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommun... |
|
Politikusok és családtagjaik, jelenlegi és volt diplomaták, állami cégvezetők, kis startupok alapítói - több mint hétszáz magyar... |
|
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Nem jöttek be a tervek.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázat... |
|
„Örkény felsírna örömében.
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.”
Így kezdődik a Magyar Kétfarkú K... |
|
Égett a feje.
Interjút adott Menczer Tamás az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában, amelyben azt állította, rekordot döntött a ... |
|
Felszólították Orbánt, hogy viselkedjen valódi európaiként.
Több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélbe... |
|
Vélekedése szerint, “az egyetemi tanárok nem tudnak komplexen gondolkodni”.
Pócs János gyöngyszemeiből szemezgetett a 444, melye... |
|
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs... |
|
Őszintén vallott a helyzetről.
Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy fé... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l... |
|
A státusztörvény könnygázzal fújta le a nemzet napszámosait - Orbán nem szereti, hanem gyűlöli ezt az országot
Orbán Viktor a s... |
|
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást.
A német üzleti körök lapjának, a Handelsblattnak brüsszeli források ... |
|
AZ IFJÚ PÁR SAJÁT LÁBRA ÁLLÁSA MÁR ÉPPEN ELÉG PÉNZBE KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK
A miniszterelnök leányának, és vejének az ö... |
|
Megcsináltuk az Orbán-kormány igazi propaganda-reklámját.
Valahogy így nézne ki, ha igazat mondanának. Nézd végig!
Csak azon dolg... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|