NE!
WS
            

Nem akárkik akadályozták meg Karácsonyékat, hogy a NER-nek adjanak 44.000 reklámhelyet


A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek.

Némiképp meglepő szavazás volt a napokban a Fővárosi Közgyűlésben: a Demokratikus Koalíció és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester közösen akadályozták meg, hogy Karácsony Gergely – a Fidesz, az MSZP és a Momentum voksaival – Garancsi Istvánhoz juttasson fontos budapesti hirdetőoszlopokat.

Csütörtöki cikkében a 444.hu foglalta össze a történteket.

Eszerint a Fidesz 2012-ben betiltotta az út menti oszlopokra kihelyezhető reklámokat, az emiatt csődbe menő ESMA Reklám Zrt.-t Garancsi István NER-oligarcha vásárolta fel, majd ezután a kormány 2015-ben mégis újra engedélyezte az oszlopokra aggatott reklámtáblákat.

Garancsi frissen vásárolt cége évekig ingyen használhatta az oszlopokat, sőt a 2018-as kampány során kedvezményekkel halmozta el Orbán embereit, így zakatolhatott előre a plakát-biznisz.

Idén lejárt Garancsiék szerződése, a Főváros pedig új pályázatot írt ki, amelyre csak Garancsiék jelentkeztek.

Karácsony Gergely azzal próbálkozott, hogy ha már Garancsi nyer, emelnek az áron, és ne lehessen politikai hirdetést kitenni. Ezzel együtt is furcsa, hogy a főpolgármester így már átadhatónak ítélt 44 000 hirdetési felületet a Fidesznek, mindezt az önkormányzati és európai parlamenti választások előtt.

A biznisz azonban nem üttetett nyélbe: a Demokratikus Koalíció képviselői, valamint Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester ugyanis nem szavazták meg a hirdetési helyek átadását a NER-nek, így nem lett meg a minősített többség az ügylethez, amire egyébként az MSZP és a Momentum is áldását adta volna.

Baranyi Krisztina az eset után úgy fogalmazott:

„Nem úgy ébredtem ma, hogy a DK lesz az egyetlen mögöttem álló párt abban, hogy megakadályozzuk a NER érdekeinek kiszolgálását a Fővárosi Közgyűlésben.”

Az Orbán-kormány ezután a veszélyhelyzetre hivatkozva rendeletilg úgy döntött, hogy érvényben tartja Garancsiék lejárt szerződését a Fővárossal.

Emellett Pintér Sándor körei további új kamerákat akartak felszerelni a fővárosi oszlopokra: ezt a személyiségi jogi okoból aggályos üzletet is a DK és Baranyi akadályozta meg, míg a Fidesz, az MSZP és a Momentum megszavazta volna.

Első alkalommal győztek a magyarok: Visszavonta az akkulerakat engedélyét a kormányhivatal
02/29
Megdöbbentő részletek derültek ki Észak-koreáról - hiába menekülnek, a diktatúra keze eléri őket bárhol a világon
02/29
Megszólalt Magyar Péter, elárulta milyen információkat fog átadni a Hatóságnak
02/29
Kitört a népharag az önkiszolgáló pénztárak miatt Magyarországon: Nem azért fizetek, hogy a saját vásárlásomat szkenneljem!
02/29
Lakosságcsere: Az egyetemisták több mint fele külföldön akar elhelyezkedni...
02/29
Megszólalt a hatóság amelyik beidézte Magyar Pétert...
02/29
Emlékszik melyik karjába kapta a Covid-oltást? – most ez fontos lehet...
02/29
Hazaküldték az ügyeletről az egyéves porcsalmai kisfiút, másnapra meghalt...
02/29
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Nem akárkik akadályozták meg Karácsonyékat, hogy a NER-nek adjanak 44.000 reklámhelyet


A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek.

Némiképp meglepő szavazás volt a napokban a Fővárosi Közgyűlésben: a Demokratikus Koalíció és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester közösen akadályozták meg, hogy Karácsony Gergely – a Fidesz, az MSZP és a Momentum voksaival – Garancsi Istvánhoz juttasson fontos budapesti hirdetőoszlopokat.

Csütörtöki cikkében a 444.hu foglalta össze a történteket.

Eszerint a Fidesz 2012-ben betiltotta az út menti oszlopokra kihelyezhető reklámokat, az emiatt csődbe menő ESMA Reklám Zrt.-t Garancsi István NER-oligarcha vásárolta fel, majd ezután a kormány 2015-ben mégis újra engedélyezte az oszlopokra aggatott reklámtáblákat.

Garancsi frissen vásárolt cége évekig ingyen használhatta az oszlopokat, sőt a 2018-as kampány során kedvezményekkel halmozta el Orbán embereit, így zakatolhatott előre a plakát-biznisz.

Idén lejárt Garancsiék szerződése, a Főváros pedig új pályázatot írt ki, amelyre csak Garancsiék jelentkeztek.

Karácsony Gergely azzal próbálkozott, hogy ha már Garancsi nyer, emelnek az áron, és ne lehessen politikai hirdetést kitenni. Ezzel együtt is furcsa, hogy a főpolgármester így már átadhatónak ítélt 44 000 hirdetési felületet a Fidesznek, mindezt az önkormányzati és európai parlamenti választások előtt.

A biznisz azonban nem üttetett nyélbe: a Demokratikus Koalíció képviselői, valamint Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester ugyanis nem szavazták meg a hirdetési helyek átadását a NER-nek, így nem lett meg a minősített többség az ügylethez, amire egyébként az MSZP és a Momentum is áldását adta volna.

Baranyi Krisztina az eset után úgy fogalmazott:

„Nem úgy ébredtem ma, hogy a DK lesz az egyetlen mögöttem álló párt abban, hogy megakadályozzuk a NER érdekeinek kiszolgálását a Fővárosi Közgyűlésben.”

Az Orbán-kormány ezután a veszélyhelyzetre hivatkozva rendeletilg úgy döntött, hogy érvényben tartja Garancsiék lejárt szerződését a Fővárossal.

Emellett Pintér Sándor körei további új kamerákat akartak felszerelni a fővárosi oszlopokra: ezt a személyiségi jogi okoból aggályos üzletet is a DK és Baranyi akadályozta meg, míg a Fidesz, az MSZP és a Momentum megszavazta volna.

Első alkalommal győztek a magyarok: Visszavonta az akkulerakat engedélyét a kormányhivatal
Megszólalt Magyar Péter, elárulta milyen információkat fog átadni a Hatóságnak
Kitört a népharag az önkiszolgáló pénztárak miatt Magyarországon: Nem azért fizetek, hogy a saját vásárlásomat szkenneljem!
Lakosságcsere: Az egyetemisták több mint fele külföldön akar elhelyezkedni
Megszólalt a hatóság amelyik beidézte Magyar Pétert
Emlékszik melyik karjába kapta a Covid-oltást? – most ez fontos lehet
Hazaküldték az ügyeletről az egyéves porcsalmai kisfiút, másnapra meghalt
Áder János reagált a testvérét ért vádakra: két feljelentést tesznek: büntetőper és polgári per
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson.....
Érdekes adatok kerültek elő: Havi 24 millió forintot keresett a Puskás Akadémia iráni támadója
Váratlan: nem akármelyik politikus jelent meg a bicskei gyermekotthonba - ennek Orbán Viktor nem fog örülni
Kiderült, hogy a reformátusok összesen hány milliárd forint értékben kaptak ajándékul ingatlanokat mióta Balog Zoltán lett az egyházfő
Még 13 ezer forintért sem kellett senkinek egyetlen egy lélegeztetőgép sem - eredetileg darabonként 10 760 000 forintért vásárolta a külügy
Ebből botrány lesz: Rogán Antalról indítottak videósorozatot, kicsoda Ő és hogyan vált ennyire ismertté és befolyásossá?
Itt a részletes lista, mi mindent kap Novák Katalin élete végéig: még térítésmentes egészségügyi ellátás is jár neki, sőt....
Robbant a hír: nem akármelyik hatóság idézte be Magyar Pétert
Orbán Viktort nem roppantotta meg a kegyelmi ügy, sőt, az ellenzék ellen fordította azt
Felcsút tovább fejlődik több mint 100 millióból: a kisvasút, az Aréna, a kilátó, a csónakázótó mellé újabb látványosság jön
Elindult a lavina: letartóztatták egy békési gyermekotthon nevelőjét, gyomorforgató az ügy
Pintér Sándor aláírta: bűnüldözési és biztonsági együttműködés Kína és Magyarország között
Robbant a hír: megszólalt Tiborcz a titokzatos találkozóról
Kínos másodpercek: Prágában szóltak oda Orbánnak a kegyelmi botrány miatt
Selmeczi Gabriella: a Fidesz a béke pártján áll, és nem hagyja, hogy Magyarországot belerángassák a háborúba
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája
Újraindul a Megasztár, egy név már fel is merült mint zsűritag - 40 millió forintot vihet haza a győztes de ez még nem minden
Döbbenet: Az egyik legnagyobb Tiborcz vásárlás: 122 ezer négyzetméternyi irodát vásárolt
2016-ban Orbán Viktor előterjesztésére kapott állami kitüntetést a bicskei gyerekotthon pe*d*of*il igazgatója
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
5 évig engedély nélkül működött egy magyar akkumulátorgyár - Bűncselekmény hiányában máris megszüntette a nyomozást a rendőrség
Újabb lombkoronasétányon akadt ki mindenki: több mint 640 millió forintból készült, súlyos szabálytalanságokat tártak fel
Érdekes tender részletei kerültek ki - tapsoló közönséget keres a közmédia!
Meglátogatták Balog Zoltánt akit ilyen idegesnek még nem láttak pár kérdés miatt: Ez egy magánterület!!!
Nyilvánosságra került Novák Katalin záró vagyonnyilatkozata - több tíz millió forint van a bankszámláján...
Magyar Péter kemény dolgokat mondott Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket számonkért, beszámoltatott
Szijjártó az eddigi legkeményebb interjút adta: kész mindenre, újabb kihívás elé néz, de nem hagyja magát....
Zsepit elő: az év legmeghatóbb videóját posztolta Novák Katalin!
Napok óta nincs víz és fűtés a budapesti kórházban - leginkább végtagamputáláson átesetteket kezelnek az osztályon
Mi folyik itt? - Orbán Viktor és Rogán Antal egy budai ingatlanban találkoztak késő délután
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc
Itt kell élned, hogy elhidd: közel 50 millióból felújítottak egy orvosi rendelőt, bár a faluban nem működik orvosi ellátás...
Itt van Sulyok Tamás: beszéde: kemény szavakat mondott Magyarország új köztársasági elnöke!

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews