NE!
WS
            
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt

Az EP-ben is szemet szúrt, hogy kínai rendőrök hamarosan együtt járőrözhetnek magyar kollégáikkal Magyarországon
Az EP-képviselők a Népszava birtokába került levelükben emlékeztetnek: Kínának hasonló megállapodása van a tagjelölt Szerbiával is, egy spanyol székhelyű civil szervezet 2022-es jelentése pedig kiderítette, hogy a kommunista ország akkor több mint 100 illegális rendőrőrsöt működtetett világszerte.

„Kínai rendőri tevékenység Európában” – ezzel a címmel tartanak vitát az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén április 10-én. A téma napirendre tűzését az Újítsuk meg Európát! nevű liberális frakció kezdeményezte, mert rendkívül aggasztónak tartja, hogy egy friss megállapodás alapján kínai rendőrök hamarosan együtt járőrözhetnek magyar kollégáikkal Magyarországon. Az EP-képviselők a Népszava birtokába került levelükben emlékeztetnek: Kínának hasonló megállapodása van a tagjelölt Szerbiával is, egy spanyol székhelyű civil szervezet 2022-es jelentése pedig kiderítette, hogy a kommunista ország akkor több mint 100 illegális rendőrőrsöt működtetett világszerte, ebből mintegy 30-at az Európai Unió 14 országában (kettőt Budapesten).

A leleplezés óta az európai nemzeti hatóságok igyekeztek véget vetni a titkos és törvénytelen tevékenységet folytató „rendőrségi szolgáltató helyek” tevékenységének, amelyek a kínaiak szerint adminisztratív segítséget nyújtottak külföldön tartózkodó honfitársaiknak, a gyanú szerint valójában megfigyelték és megpróbálták hazakényszeríteni a „disszidenseket”.

„Ezeket a rendőrőrsöket és „a kínai rendőrség jelenlétét (Kína) arra használja, hogy megfenyegesse és elhallgattassa a másként gondolkodókat.

A titkos és törvénytelen rendőri műveletek sértik a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat, és óriási veszélyt jelentenek az Európai Unió és tagállamai biztonságára.

Ezért az Európai Bizottság, valamint a kormányközi EU Tanács azonnali fellépését igénylik” – olvasható a levélben, amelyben a parlamenti liberálisok a többi politikai csoport támogatását kérték a vita megrendezéséhez. Az áprilisi plenáris ülésen a képviselők meghallgatják az Európai Bizottság és a tagállami kormányokat képviselő soros EU-elnök véleményét, a frakciók álláspontját pedig egy-egy képviselő ismerteti majd. A napirend szerint a kínai rendőri jelenlétről szóló eszmecserét rögtön a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló vita követi.

Mint lapunk is beszámolt róla, a magyar Belügyminisztérium és a kínai közbiztonsági minisztérium februárban megállapodást között a rendőrök közös járőrözéséről. A hivatalos bejelentés szerint a cél a kínai és a magyar turisták által leginkább látogatott helyek biztonságának a javítása. A belügy szerint a kínai rendőrök nem intézkedhetnek és önállóan sem járőrözhetnek. Beszámolók szerint Szerbián kívül még Horvátországnak és Olaszországnak volt, illetve van olyan együttműködési megállapodása Kínával, amely lehetővé teszi az ázsiai ország egyenruhásai számára, hogy együtt járőrözzenek a helyiekkel. Amikor 2022-ben fény derült illegális kínai rendőrőrsök működésére Olaszországban, az olasz hatóságok beszüntették a közös járőrözést.

Közel 1000 euró lesz a minimálbér Horvátországban és nagyobb mértékű nyugdíjkorrekció is lesz
10/15
Lecsapott az Európai Ügyészség: bíróság elé állnak az elkövetők - Magyarország még nem csatlakozott
10/15
Tarolt a hálapénz kommandó: négy év börtönbüntetést kapott egy orvos, durva dolgot csinált
10/15
Elárulta Magyar Péter hogyan csökkentenék az ÁFA-t úgy hogy a kereskedők ne nyeljék le a különbözetet
10/15
Az orosz fenyegetések miatt átmenetileg felfüggesztenék Magyarország schengeni tagsá...
10/15
Már Szijjártó is megszólalt: valóban merénylet készült Orbán Viktor ellen?...
10/15
Valami történt: rendkívüli kormányinfó jön, érkeznek a bejelentések...
10/15
Megszűnt a mentelmi jog, a BRFK már vizsgálja az ex-fideszes nőverési ügyét...
10/15
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Rendkívüli ülést hívott össze az EU az itthon járőröző kínai rendőrök miatt

Az EP-ben is szemet szúrt, hogy kínai rendőrök hamarosan együtt járőrözhetnek magyar kollégáikkal Magyarországon
Az EP-képviselők a Népszava birtokába került levelükben emlékeztetnek: Kínának hasonló megállapodása van a tagjelölt Szerbiával is, egy spanyol székhelyű civil szervezet 2022-es jelentése pedig kiderítette, hogy a kommunista ország akkor több mint 100 illegális rendőrőrsöt működtetett világszerte.

„Kínai rendőri tevékenység Európában” – ezzel a címmel tartanak vitát az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén április 10-én. A téma napirendre tűzését az Újítsuk meg Európát! nevű liberális frakció kezdeményezte, mert rendkívül aggasztónak tartja, hogy egy friss megállapodás alapján kínai rendőrök hamarosan együtt járőrözhetnek magyar kollégáikkal Magyarországon. Az EP-képviselők a Népszava birtokába került levelükben emlékeztetnek: Kínának hasonló megállapodása van a tagjelölt Szerbiával is, egy spanyol székhelyű civil szervezet 2022-es jelentése pedig kiderítette, hogy a kommunista ország akkor több mint 100 illegális rendőrőrsöt működtetett világszerte, ebből mintegy 30-at az Európai Unió 14 országában (kettőt Budapesten).

A leleplezés óta az európai nemzeti hatóságok igyekeztek véget vetni a titkos és törvénytelen tevékenységet folytató „rendőrségi szolgáltató helyek” tevékenységének, amelyek a kínaiak szerint adminisztratív segítséget nyújtottak külföldön tartózkodó honfitársaiknak, a gyanú szerint valójában megfigyelték és megpróbálták hazakényszeríteni a „disszidenseket”.

„Ezeket a rendőrőrsöket és „a kínai rendőrség jelenlétét (Kína) arra használja, hogy megfenyegesse és elhallgattassa a másként gondolkodókat.

A titkos és törvénytelen rendőri műveletek sértik a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat, és óriási veszélyt jelentenek az Európai Unió és tagállamai biztonságára.

Ezért az Európai Bizottság, valamint a kormányközi EU Tanács azonnali fellépését igénylik” – olvasható a levélben, amelyben a parlamenti liberálisok a többi politikai csoport támogatását kérték a vita megrendezéséhez. Az áprilisi plenáris ülésen a képviselők meghallgatják az Európai Bizottság és a tagállami kormányokat képviselő soros EU-elnök véleményét, a frakciók álláspontját pedig egy-egy képviselő ismerteti majd. A napirend szerint a kínai rendőri jelenlétről szóló eszmecserét rögtön a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló vita követi.

Mint lapunk is beszámolt róla, a magyar Belügyminisztérium és a kínai közbiztonsági minisztérium februárban megállapodást között a rendőrök közös járőrözéséről. A hivatalos bejelentés szerint a cél a kínai és a magyar turisták által leginkább látogatott helyek biztonságának a javítása. A belügy szerint a kínai rendőrök nem intézkedhetnek és önállóan sem járőrözhetnek. Beszámolók szerint Szerbián kívül még Horvátországnak és Olaszországnak volt, illetve van olyan együttműködési megállapodása Kínával, amely lehetővé teszi az ázsiai ország egyenruhásai számára, hogy együtt járőrözzenek a helyiekkel. Amikor 2022-ben fény derült illegális kínai rendőrőrsök működésére Olaszországban, az olasz hatóságok beszüntették a közös járőrözést.
Közel 1000 euró lesz a minimálbér Horvátországban és nagyobb mértékű nyugdíjkorrekció is lesz
Tarolt a hálapénz kommandó: négy év börtönbüntetést kapott egy orvos, durva dolgot csinált
Elárulta Magyar Péter hogyan csökkentenék az ÁFA-t úgy hogy a kereskedők ne nyeljék le a különbözetet
Az orosz fenyegetések miatt átmenetileg felfüggesztenék Magyarország schengeni tagságát holland politikusok
Már Szijjártó is megszólalt: valóban merénylet készült Orbán Viktor ellen?
Valami történt: rendkívüli kormányinfó jön, érkeznek a bejelentések
Megszűnt a mentelmi jog, a BRFK már vizsgálja az ex-fideszes nőverési ügyét
Ezt figyeld: Kiszállt a mozdonyvezető Bicskénél, mert lejárt a munkaideje
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak
Itt vannak a részletek, magyar Péter megmozgatja a Tiszásokat - „Legyetek tökösek..”
Vége az időskori vezetésnek? jelentősen szigorítanák az idős sofőrök jogosítványszerzését
Felfüggesztettet megúszta a sofőr, aki a forró kisbuszban hagyta az óvodás kislányt Tomajmonostorán
Fordulat a számlagyáros botrányban: az egyik leggazdagabb magyar magára vállalta a csalást
Megindult az eddigi legnagyobb támadás Orbán Viktor ellen: a teljes Fidesz rögtön beállt mögé
Előkerült egy hangfelvétel: valóban Lázár János nyomására cserélték le a vezetőséget?
Döntött a kormány: vihar előtti csend honol, jobb lesz bekapcsolni az öveket
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt
Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka
A TV2 képernyőjén tűnhet fel Varga Judit - a csatorna egyik vezetője személyesen kereste fel
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Orbán egyetlen tollvonással megmozgatott 51 milliárdot - kapott a sport is és az egyház is, itt a lista
Új korszak jön: munkába állítanák ismét a nyugdíjasokat
Orbán apja szállítja a köveket Budapest–Belgrád vasút építéséhez
Valóban átadott 11 órányi hangfelvételt Kubatov Gábornak Vogel Evelin?
Magyar Péter: Mondtam Evelinnek, hogy ne tegye ezt..
Egymásnak esett Nagy Márton és Szijjártó Péter a kormányülésen, Orbán csak nézett
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták..
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag - közel 39 milliárd forint közpénz...
„Tónikám, köszönöm!” - Ötmillió forint sérelemdíjat fizetett a Mediaworks
Kemény közleményt juttatott el Magyar Péter az MTI-nek
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt
Még a Fideszen belül is találgatják, mi lesz ha a következő felmérésen már a Tisza vezet
Milliókat keres Novák Katalin négy fős titkársága - kiderültek a számok
Erős üzenet jelent meg: Plakátra tették Orbánt az EP politikusai - vége
Mélyponton a politika: durván elbántak az újonnan beiktatott polgármester autójával
Mészáros legnagyobb dobása: Versenytárs nélkül uralja 2034-ig a legújabb bizniszt
Bencsik András nagyon durván beleszállt a Tiszásokba: egy proli banda, ami....
Kulcsfontosságú cég került Pintér Sándor lányainak kezébe
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák