Kínával közös atomprogram és körvasút jöhet
Kínai részről bevált diplomáciai gesztus, hogy a delegáció maratoni bejelentéssorozatottal köszönjön el az adott országtól. Magyarország sem volt kivétel: 18 pontban „állapodtak meg” a felek.
Mi történt? Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása történelmi jelentőségű Magyarországon, és így a két ország közötti csúcstalálkozón ennek megfelelő eredmények is születtek, a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A felek kölcsönös méltatása és a történelmi nagy barátság kliséi mellett konkrét területek is megnevezésre kerültek, ahol együttműködés várható.
Ezek közül a fontosabbak:
A kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek, mint például a korábban V0 néven emlegetett vasúti körgyűrű. Gyorsvasút épülhet a reptértől a belvárosig. Magyarország megnöveli elektromos autótöltő-hálózatának kapacitását. Új határátkelőhelyeket építhetnek és meglévők újíthatnak fel a magyar-szerb határon. Kőolajvezeték épülhet ki Magyarország és Szerbia között. Kínai exportengedélyt kap a cseresznye. Közös atomprogram: „Most abban állapodtunk meg a kínaiakkal, a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképp tudja alkalmazni.” Kontextus. Orbán és Hszi Csin-ping közös sajtótájékoztatója és a delegáció érkezése is azt az üzenetet hordozta, hogy a két ország között még soha nem volt ilyen jó a kapcsolat. A magyar közhatalom mindent megtett, hogy az Uniós csatlakozás huszadik évfordulóján jól érezze magát itt a kínai vezetés: vörösbe öltözött város, Kínát ünneplő közmédia, elhallgattatott tibeti tüntetők.
Fotó: Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatója a Karmelita kolostorban 2024. május 9-én. MTI/Koszticsák Szilárd
|