Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad... |
|
|
Két részletben hárommilliárd forintnyi támogatást kapott a projekt, mégsem találta a kiépült mosonmagyaróvári geotermikus rendszert Hadházy Ákos parlamenti képviselő. Mindössze „fúrtak egy lyukat a meleg víznek és egy másikat, ahová visszasajtolnák” – közölte. A város 2019-ben 20 éves szerződést kötött a beruházóval: a polgármester úgy tudja, az eredménytelen közbeszerzés miatt késhet a projekt befejezése, és a cég is ezt közölte.
„Tegnap odautaztam, mert nem akartam elhinni: ez itt egy geotermikus erőmű Mosonmagyaróváron, ami eddig 3 milliárd forint támogatást nyert el. Az első milliárdot 2012-ben nyerte, abból 252 milliót ki is fizettek, de erőmű sehol. Feljelentés helyett viszont 2017-ben kaptak még 2 milliárdot, immár nem az EU-tól, hanem a kormánytól (az önök pénzéből, nem a német adófizetőkéből)” – illusztrálta kedden fotókkal Hadházy a közösségi oldalán azt, amit a Lajta partján látott.
Tíz éve már, hogy a geotermikus energia hasznosítása komolyabban felvetődött Mosonmagyaróváron. A város jelenlegi távhőrendszere földgázt használ fűtőanyagként, s a tervek szerint egy megújuló geotermikus energiát hasznosító hőközpontot csatlakoztatnának a meglévő távhőellátó vezetékhez. Akkoriban a beruházásra alakult (négy tulajdonossal) egy projektcég, a Mosonmagyaróvári Geotermikus Rendszer Beruházó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. A mintegy hárommilliárdos beruházáshoz egymilliárdos támogatást nyertek, s azt remélték, a 2015-ös fűtési szezonban már működni fog a rendszer.
Nem így lett, évek teltek el, mire 2017-ben az akkori beruházó szerződést kötött a 2300 méteres termelő kút fúrására, a 100 Celsius fokos termálvíz felhozatalára. „A beruházás első ütemében befejeződött az első termelőkút kivitelezése, majd ezt követően valósul meg a visszasajtoló kút. A hőenergia kinyerését követően ez vezeti majd vissza a lehűtött vizet a kívánt mélységbe. Ezután megkezdődhet a hőközpont, valamint a hozzá kapcsolódó vezetékrendszer kiépítése. A teljes beruházás várhatóan az év végén fejeződik be” – jelezte még 2018 márciusában a beruházásban részt vevő EU-Fire Kft.
Ez volt az a „kétminiszteres alapkőletétel”, amiről Hadházy úgy fogalmazott, hogy „Nagy István és Varga Mihály tették le valahová az alapkövet, de jól lebetonozhatták, vagy a kis bádogsufniban volt, mert én nem találtam”.
2019-ben megállapodást írta alá a város a beruházó Geotherm Hungary Kft-vel. „A távhőt használó mosonmagyaróváriak biztonságosabb helyzetben vannak, mert őket a nemzetközi gázhelyzet kevésbé érinti, mert a geotermia a város alatt van, s akármi történik a nagyvilágban, nekik fűtésük és használati meleg vizük lesz” – jelentette ki akkor a Geotherm, hozzátéve, várhatóan több mint tízezer lakás és 200-nál is több cég és közintézmény fűtése lesz környezetbarát a projekt eredményeképpen, ezzel jelentősen csökkentve a város szén-dioxid kibocsátását. A geotermikus rendszer a város gázhálózatának 80 százalékát váltaná ki.
Hadházy szerint a projektgazda cégnek egy sor városban ígért olyat, amiből nem lett semmi (Tótkomlóst külön is megemlíti). „Ameddig mindkét helyen eljuthatott a projekt: fúrtak egy lyukat a meleg víznek és egy másikat, ahová visszasajtolnák. A kettő között: 10 év alatt semmi.”
„Egy nem túl bonyolult cégháló különböző tagjaihoz folynak a pénzek, itt Mosonmagyaróváron is egy másik cégnek ítélték az első milliárdot. Azt azóta bedöntötték, most egy másik cég »épít«️, de az összes cég egy szálon fut össze Kecskemétre. A lényeg, hogy egy igazán különleges magyar adottságot, a geotermikus erőművek lehetőségét is sikerül elszórakozni.” – folytatta Hadházy.
Árvay István mosonmagyaróvári polgármester a Telexnek azt mondta minderről, hogy „a kapott tájékoztatás szerint egy eredménytelen közbeszerzés miatt késik a projekt befejezése. Mivel nincs információnk arról, hogy a geotermia bekapcsolása a hőtermelésbe véglegesen meghiúsult volna, a hőszolgáltatási szerződés futamideje alatt ez bármikor megtörténhet”.
A Geotherm Hungary Kft – mely 2016 végén 2,1 milliárdos állami támogatást kapott a fűtőmű létesítésére, fenntartására és működtetésére – az uniós közbeszerzési közlönyben 2021 januárjában tett közzé nyílt tenderfelhívást a rendszer kiépítésére. Vélhetően ennek eredménytelenségére hivatkoztak a csúszás okaként.
Dr. Kovács Imre Zoltán, Geotherm Hungary Kft. ügyvezetője a Telex kérdésére írásban azt közölte: „a »Mosonmagyaróvár területén geotermikus fűtőmű létesítése, fenntartása és működtetése«️ című projektünk I. és II. üteme sikeresen befejeződött. Elkészült a termelőkút és a visszasajtoló kút, befejeződtek a kúttesztek és a próbatermelések eredménye kiváló. A III. (utolsó) ütem már elkezdődött, a felszíni rendszer – a termál vezetékrendszer és a hőközpont – építésére kiírt közbeszerzésre azonban nem érkezett érvényes árajánlat, így jelenleg a következő közbeszerzési kiírás előkészítése folyik. Ennek alapján várhatóan tavasszal tudjuk megkötni a generál kivitelezési szerződést.”
|
 |
|
 |
Eddig is sejtettük, mi az, amitől Orbán "Mindenazenyém" Viktor meghátrál: ha elveszik tőle a lopás lehetőségét.
Azaz nem kap p... |
|
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elf... |
|
Rekordot döntött a magyar munkavállalás július hónapban – írja a mfor.
Új rekordot döntött a magyarok foglalkoztatása júliusb... |
|
A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek.
Némiképp meglepő szavaz... |
|
Nacsa Olivér a kormány oltáskampányának egyik arcává vált. Elmondása szerint becsületbeli ügynek tekinti a részvételt. Az ismer... |
|
Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, ... |
|
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár... |
|
A Deutsche Welle riportja után itt a német köztévé vizsgadarabja. A ZDF múlt szerdai nagy Magyarország-riportjából megtudhatja, mik... |
|
Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak.
Több ezer lakástól válik meg az állam a követ... |
|
Erre a “strandra” elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot , majd át is adta a kunszentmártoni polgármester - csak éppen til... |
|
Börtönbüntetésre számíthat.
Szabadságvesztés letöltése céljából, a toplistás körözési listán szerepelteti a rendőrség V... |
|
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára
A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ... |
|
Előtört a szeretet a “fiatal demokratából”.
Penetráns stílusban mocskolódó posztot tett közzé a Facebook-oldalán Orbán Vikt... |
|
„Megvédik” a munkahelyeket Orbánék.
A Fülöp-szigeteki TV Patrol nevű hírműsorban adták le a helyi tévében azt a, amelyben t... |
|
Az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében: nagyjából 4500 olyan család van Magy... |
|
Nem sok olyan műsor létezik, ahol Schiffer András ne szerepelt volna, mióta visszavonult a politikától. Csak idén sikerült már vég... |
|
Hogyan lesz az 500 ezer forintos vagyonból egyetlen pillanat alatt egymilliárd forintos adósság? Egy kecskeméti asszonnyal pontosan ez ... |
|
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „vérlázító” az ítélet, a törvényszék „politikai igényt” hajtott végre.
Jog... |
|
Hiába áradozott róla a korrupcióval vádolt elnök, hogy mennyire tetszik neki, valószínűleg bukni fogja, mivel a nyomozók zár alá... |
|
A Celitron által gyártott lélegeztetőgépek kötelező felülvizsgálatát egy szombathelyi cég vállalta el, közbeszerzés nélkül. ... |
|
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget.
Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő let... |
|
Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetez... |
|
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a csillaghegyi Árpád ... |
|
Ismerje meg Viktort ( Sagyibó), aki az elmúlt évtizedek egyik legjobban bizonyított korrupciós ügyének egyik főszereplője, de most ... |
|
Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommun... |
|
Politikusok és családtagjaik, jelenlegi és volt diplomaták, állami cégvezetők, kis startupok alapítói - több mint hétszáz magyar... |
|
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Nem jöttek be a tervek.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázat... |
|
„Örkény felsírna örömében.
Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.”
Így kezdődik a Magyar Kétfarkú K... |
|
Égett a feje.
Interjút adott Menczer Tamás az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában, amelyben azt állította, rekordot döntött a ... |
|
Felszólították Orbánt, hogy viselkedjen valódi európaiként.
Több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélbe... |
|
Vélekedése szerint, “az egyetemi tanárok nem tudnak komplexen gondolkodni”.
Pócs János gyöngyszemeiből szemezgetett a 444, melye... |
|
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs... |
|
Őszintén vallott a helyzetről.
Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy fé... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l... |
|
A státusztörvény könnygázzal fújta le a nemzet napszámosait - Orbán nem szereti, hanem gyűlöli ezt az országot
Orbán Viktor a s... |
|
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást.
A német üzleti körök lapjának, a Handelsblattnak brüsszeli források ... |
|
AZ IFJÚ PÁR SAJÁT LÁBRA ÁLLÁSA MÁR ÉPPEN ELÉG PÉNZBE KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK
A miniszterelnök leányának, és vejének az ö... |
|
Megcsináltuk az Orbán-kormány igazi propaganda-reklámját.
Valahogy így nézne ki, ha igazat mondanának. Nézd végig!
Csak azon dolg... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|