Tananyag lett Pataky Attila - ezt is megértük |
|
Pataky Attila munkásságával jó ideje már nemcsak az Edda zenéiben találkozhatunk. Ismerhetjük gyurcsányozós videóját, azt is amelyikben a háttérhatalomról, Rothschildokról beszél, de ha kedve tartotta (még a Fidesz kormány előtt persze), akkor arról is beszélt interjúban, hogy “kibaszott szar az egész, úgy ahogy van.”. Szelídebb oldaláról is ismerhetjük, persze ehhez már más körülmények kellenek. Néhány éve például azt mondta, hogy az ország vezetése egy új államalapítás alapjait rakja le, amikor többeknek jut a javakból és többek érezhetik, hogy méltóságosabban élhetnek. És néha elviszik őt az UFO-k, hogy aztán ki tudja hol, és ki tudja, mit csináljanak vele.
Most Pataky Attilát az a megtiszteltetés érte, hogy tananyag lett. A hatodikosok etika tankönyvébe került bele egy dalszöveg részlete – írta meg a Telex. Bizonyára azért, mert az állami tankönyvkészítők sem a magyar, sem a világirodalomban nem találtak más olyan alkotót, akinek prózai munkássága méltóvá tette volna arra, hogy gyerekek olvassák a mondatait.
„Ünnep oly szép, a gyertya, ha ég, a szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian…”
Ez a sor került bele az Edda Ünnep című dalából ahhoz a részhez, amikor a gyerekeknek azt tanítják, hogy minden népnek vannak ünnepei, és ezeket úgy ünnepeljük, hogy különleges ételeket eszünk, ünnepi ruhába öltözünk és templomba megyünk. Pontosan ide, a szeretet asztalához illik a következő Pataky idézet is.
És, hogy teljes legyen a szeretet szendvics, jöjjön a végére egy másik idézet is ugyanebből a dalból.
“Egy út van, én ebben hiszek: A mindent elsöprõ szeretet,”
Az etika egyébként, ha megfelelő tankönyvből tanulják a gyerekek, akkor alkalmas lehet arra, hogy őket a jóra, a megfelelőre, a helyesre és az illemre nevelje, hiszen alapvetően az etikának ez a célja.
|
 |
|
 |
A lista olyan személyek neveit tartalmazza, akiket a Soros Alapítványok pénzéből képeztek és fontos tisztségeket töltenek be.
Ma ... |
|
Két férfi telepedett rá az üzletemberre, hogy elvegyék vagyonát, majd megöljék.
Korábban az Átlátszó írt cikket arról, hogy e... |
|
Hatalmas sikert értek el a betegek.
December elején lehangoló videó került fel a TikTok-ra a Péterfy Sándor Utcai Kórház fül-orr-... |
|
Isteni elhullott állatokat lehet nézegetni a fideszes nagyurak legjobban várt rendezvényén.
A vadászok védőszentjére emlékező Sz... |
|
Vizsgálatot indít Magyarország ellen az Aegon-ügyben az Európai Bizottság, a brüsszeli testület szerint ugyanis az EU cégösszefon... |
|
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc... |
|
Magyarország kész átengedni a menedékkérőket Nyugat-Európába – jelentette honlapján a szír közszolgálati televízió, a Szíri... |
|
Megítélésünk a szomszédban.
Orbán Viktor Putyin trójai falova — mondta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament képviselőh... |
|
Nem ezt ígérték nekik áprilisban.
“10-11 köbmétert minden nap elhasználok. Akkor hol van az a 144 köbméter egy hónapban?”
... |
|
Lecsaptak a rendőrök.
A Sümegi Szó nevű online hírportál adott hírt elsőként arról, hogy a Tapolcai Járásügyészség vádat e... |
|
Váratlan fordulat.
Franciaország az első meghatározó nyugati ország, amely jelezte, hogy nyíltan támogatja egy olyan különleges b... |
|
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kívánt sok sikert a hétfőn érettségizőknek. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimn... |
|
Az országgyűlési választás közeledtével egyre több politikus kezdi ekézni a másikat, az meg vissza, ahogy az már csak ilyenkor le... |
|
A tönkretett vállalkozó bemutatja a NER működését.
Mi is beszámoltunk az Orbán Viktor rokonságához tartozó Vitézy Tamás üzle... |
|
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból!
A politikai és pénzügyi elit... |
|
Nemzetbiztonsági érdek az is, hogy ne tudjuk, mit keresett egy katonai Airbus Spanyolország egyik legfelkapottabb üdülőhelyén
Pontosa... |
|
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, Szabó István is. Egy 500 mé... |
|
A miniszterelnök korábban londoni magyarokat látogatott meg, a találkozóról videót is mellékeltünk
A 24.hu olvasója hívta fel... |
|
Nagy szerencse, hogy Tiborcz István feltornázta magát a leggazdagabb magyarok listájára.
Korábban megírtuk, hogy a spanyolországi M... |
|
A kormányülés után gazdasági intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter.
A külügyminiszter azt mondta, attól függ, hogy Magy... |
|
Teljesen helytelen az LMBTQ emberek megkülönböztetése elleni fellépést a náci rezsim politikájával összehasonlítani – közölt... |
|
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, d... |
|
Kulisszatitok jön: az egész szerkesztőség felhördült, amikor Gulyás Gergely a kormányinfós monológjának a végén, az újságír... |
|
Tisztújítást, majd alakuló ülést tartott a Fidelitas országos választmánya a hétvégén Győrben.
A Fidesz ifjúsági szervezete ... |
|
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti i... |
|
Olyan fotót közölt a HVG, ami a lap állítása szerint az Orbán-család titkos főúri birtokán, Hatvanpusztán készült, ahol Józse... |
|
„Az elmúlt évtized legfontosabb valóságshowhőse VV Majka, az ózdi vamzer mellett kétségtelenül Németh Sziszi bácsi, az egykori... |
|
Csak a kereszténység köti össze az európai embereket - mondta az Országgyűlés elnöke a Magyar Katolikus Rádió Kerengő című kö... |
|
Budapest —Két nappal 67. születésnapja előtt késelte halálra albérlője Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori labdarúgóját a Ná... |
|
A Dolomit Kft. évek óta a legjobban teljesítő vállalkozás az ágazatban annak ellenére, hogy a versenytársaknál jóval drágábban ... |
|
Fiatalok voltak, és kellett a pénz – ezzel nemigen védekezhet majd az a hét bírósági végrehajtó, akik a gyanú szerint összesen... |
|
Hivatalos.
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormá... |
|
Zsebre tett milliárdok, kétes hátterű vásárlók és még kétesebb hátterű cégek.
Ezek jellemezték a letelepedési kötvényeket,... |
|
Hírünk a világban, sokadik rész.
A Republikánus Párt, ha elegendő hatalmat kap hozzá, Orbán Viktor Magyarországához hasonlóvá ... |
|
Megkaparintotta.
Bejelentette a Waberer’s, Magyarország piacvezető és Európa egyik meghatározó logisztikai szolgáltatója, hogy le... |
|
Magyar vízummal jutott be a schengeni zónába a Belarusz Labdarúgó-szövetség vezetője és Alekszandr Lukasenka bizalmi embere, Vladi... |
|
Így csal a Fidesz…
Mi ügyelünk a választás tisztaságára, mi tisztességesen vagyunk versenyben, a Fidesz a polgármestereket, köz... |
|
„A szponzoráció csak április 3-ig lesz elérhető” – teszik hozzá ironikusan.
Már korábban felmerült, hogy a Völner-ügy kulc... |
|
Egy Péter nevű férfi írt minősíthetetlen stílusban a képviselőnek.
Beindult a választási propagandagépezet is, előkerültek a ... |
|
Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyk... |
|
Újabb hanganyagokat közölt a Völner–Schadl-ügyben végzett lehallgatásokból a Blikk. A korábban nyilvánosságra hozott felvétele... |
|
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
|
|
|