NE!
WS
            
Orbán csomag: visszahozná a kormány a letelepedési kötvényprogramot

Migránsokat emlegetve hozná vissza a kormány a letelepedési kötvényprogramot

Nem kérünk a migránsokból! Kivéve, ha jó sok pénzük van, és a megfelelő alapítványokat támogatják vele – dióhéjban így is összefoglalható az idegenrendészeti törvénytervezet vagyonos vízumigénylőkről szóló fejezete.

A Belügyminisztérium kedden töltötte fel a kormány honlapjára a munkaanyagot, aminek már első két mondatában felveszik a kesztyűt a bevándorlókkal szemben. „Az újra növekvő migráció miatt idegenrendészeti szigorításra van szükség! Magyarország a magyaroké és a magyar munkahelyek is első helyen a magyarokat illetik meg” – szögezi le a tervezet, ami hangsúlyozza, hogy Magyarország szuverén állam, amit meg kell védeni a tömeges bevándorlástól. A tervezet fő helyen a hozzánk érkező vendégmunkások jogállásával, tartózkodásának feltételeivel foglalkozik, ám a 174 oldalas munkaanyagban elrejtve egy új, fizetős letelepedési programot is meghirdettek – ami épphogy Magyarországra invitálja a migránsokat, persze csak a tehetőseket.

A jó migráns fizet, mint a katonatiszt
A tervezet kimondja, hogy a 3. országbeli (tehát nem európai uniós és nem EGT-tagállamból érkező) állampolgár két évre érvényes vendégbefektetői vízumot igényelhet, ha három hónapon belül 250 ezer és egymillió euró közötti összeget fizet be különböző jogcímeken és projektekbe (körülbelül 90 millió forinttól 390 millió forintig). Ezekből a feltételekből kell egyet teljesítenie:
• legalább 250 ezer euró értékben kell vásároljon egy jegybank által akkreditált ingatlanalap befektetési jegyeiből
• legalább 500 ezer euró értékben kell tulajdonjogot szerezzen egy tehermentes magyarországi ingatlanban, melyet aztán vagy a befektető vagy hozzátartozói legalább öt éven át megtartanak
• egymillió euró értékben kell adományt nyújtson valamelyik „közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány” által fenntartott főiskolának vagy egyetemnek.

Mindennek fejében a vásárló két éven belül 10 évre szóló tartózkodási engedélyt kaphat, amit aztán újabb 10 évvel hosszabbíthatnak meg. A kormány azt is ígéri, hogy vízumkérelmezőket nemzetbiztonsági szempontból is ellenőrzik majd

Letelepedési kötvény: ha a finesz győz, az állam veszít
Első ránézésre a kormány új terve a letelepedési kötvények új hullámáról jobban hasonlít a klasszikus, nemzetközi szinten is elterjedt „golden visa” konstrukcióhoz, mint a megelőző – mondta lapunknak Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója. Szerinte azzal nincs gond, ha egy harmadik országból érkező állampolgár pénzért tartózkodási engedélyt vagy állampolgárságot kap, ha három feltétel teljesül: a nemzetbiztonsági kockázatokat ki tudják szűrni, átlátható a konstrukció és elszámoltathatóak a benne közreműködő szereplők, továbbá a magyar állam, vagyis az adófizetők jól járnak. Az előző, 2013-ban indult letelepedési kötvényprogram egyik feltételt sem teljesítette, így minden elemében káros volt a magyar nemzeti érdek szempontjából – szögezte le Martin.

A TI ügyvezetője hozzátette: most is nagy az esély, hogy „menet közben derülnek majd ki a turpisságok”, vagyis a magyar állam ismét nem a közérdeket, hanem részérdekeket tart majd szem előtt.

A 2013-ban bevezetett letelepedési kötvényprogram során közel 20 ezer fő szerzett kötvényvásárlással letelepedési vagy tartózkodási engedélyt Magyarországon, közel 1,3 milliárd euró értékben. Ám, mint azt a TI Magyarország kimutatta: az állam hasznát off-shore hétterű, a kormány és a befektetők közé „beiktatott” cégek fölözték le, és ennek következtében végső soron a magyar államot mintegy 30 milliárd forintos kár érte.

„Ezekre a közvetítő, off-shore hátterű cégekre, amelyek Oroszországban, Kínában, Cipruson, vagy éppen Malajziában voltak bejegyezve, semmi szükség nem volt, ez igazi hungarikum volt” – tette világossá a TI ügyvezetője. Mégis itt fölözték le a kötvénybiznisz hasznát. Eközben az állítólagos átvilágítás ellenére közel-keleti bűnözők, orosz oligarchák és titkosszolgálati szereplők érkezhettek letelepedési kötvénnyel Magyarországra. Martin úgy látja, hogy a korábbi kötvényprogram az átláthatóság, a nemzetbiztonság és az állam által bezsebelhető profit szempontjából is elbukott – épp ezért nem számít túl sok jóra az új vendégbefektetői projekt kapcsán sem.

A haveri alapítványoknak is lehet utalni
A TI ügyvezetője aggályosnak tartja a törvényjavaslatnak azt a részét, amely az egyetemi alapítványoknak, a Kekvák-nak felajánható egymillió eurós adományról rendelkezik. Az előbb fideszes politikusokkal, majd NER-közeli káderekkel kitömött közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok már eddig is több százmilliárd forint értékben kaptak támogatást és korábbi állami ingatlanokat, miközben a kekvák kuratóriumai nem tartoznak elszámolással az állami szervek felé – mutat rá Martin, aki „jogállami nonszensznek” tartja a kekvák működését, a kuratóriumi tagságot pedig állami kifizetőhelynek. A BM javaslata nyomán újabb milliárdokkal stafírozhatják ki a Kekvákat – ehhez elég lesz „meggyőzni” a pénzes befektetőket.

Hogy az Orbán-kormány mindezt az idegenrendészeti törvénybe, és a migránsellenes propagandába csomagolva mutatja be, az Martin József Péter szerint a politikai cinizmus újabb mélypontja. A harmadik országbeli vendégbefektetők csábítása ugyanis épphogy fokozza a migrációt – miközben a valódi menekültek menedékjogot sem kérhetnek Magyarország területén, mert azonnal kitoloncolják őket az országból.
Közleményt adtak ki: Mindenazenyém Viktor meghátrál - Úgy fest az EU is rájött a titok nyitjára
11/29
Elképesztő: Tízmillió forintot fizettek Borkaiék alvilági alakoknak a hajós bulin készült felvételekért
11/29
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
11/29
Orbán negatív rekordja: kiderült mennyi magyar dolgozik Ausztriában - százeres nagyságrend
11/29
Nem akárkik akadályozták meg Karácsonyékat, hogy a NER-nek adjanak 44.000 rekl...
11/29
Nacsa: Adjunk hálát az Istennek, hogy olyan kormányunk van, amelyik az elmúlt tizenegy...
11/29
Ilyen még nem volt: Amerika lépett a külhoni magyarokkal szemben......
11/29
Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beid...
11/29
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Eddig is sejtettük, mi az, amitől Orbán "Mindenazenyém" Viktor meghátrál: ha elveszik tőle a lopás lehetőségét. Azaz nem kap p...
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán...
Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times, hogyan próbálja befolyásolni Orbán Viktor az amerikai közvéleményt, hogy elf...
Orbán negatív rekordja: kiderült mennyi magyar dolgozik Ausztriában - százeres nagyságrend
Rekordot döntött a magyar munkavállalás július hónapban – írja a mfor. Új rekordot döntött a magyarok foglalkoztatása júliusb...
Nem akárkik akadályozták meg Karácsonyékat, hogy a NER-nek adjanak 44.000 reklámhelyet
A ferencvárosi polgármester és a Demokratikus Koalíció képviselői feküdtek keresztbe a nagy biznisznek. Némiképp meglepő szavaz...
Nacsa: Adjunk hálát az Istennek, hogy olyan kormányunk van, amelyik az elmúlt tizenegy évben stabil gazdasági alapokat teremtett....
Nacsa Olivér a kormány oltáskampányának egyik arcává vált. Elmondása szerint becsületbeli ügynek tekinti a részvételt. Az ismer...
Ilyen még nem volt: Amerika lépett a külhoni magyarokkal szemben...
Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, ...
Már Hollandiában is nyomoznak a pécsi buszok ügyében - fideszes nagykutyákat is beidéztek
A magyar bíróság bekérte az iratokat a holland vizsgálatról, kiderül, megáll-e a vádlottak védekezése a pécsi Volvo busz-vásár...
A német köztévé nem kímélte Orbán rendszerét - nemzetközi botrány
A Deutsche Welle riportja után itt a német köztévé vizsgadarabja. A ZDF múlt szerdai nagy Magyarország-riportjából megtudhatja, mik...
Az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent
Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak. Több ezer lakástól válik meg az állam a követ...
Erre a strandra elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot de van egy apró bökkenő...
Erre a “strandra” elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot , majd át is adta a kunszentmártoni polgármester - csak éppen til...
Toplistás bűnözök közé került a korábbi fideszes politikus és felesége - a bebörtönzés árnyékában
Börtönbüntetésre számíthat. Szabadságvesztés letöltése céljából, a toplistás körözési listán szerepelteti a rendőrség V...
Fidesz levél: a baloldal politikája tönkretette és a csőd szélére sodorta Magyarországot
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal programjára A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal nyilvánosságra ...
Az eddigi legnagyobb botrány: Nagyon jó úton jársz, hogy elássanak téged is..
Előtört a szeretet a “fiatal demokratából”. Penetráns stílusban mocskolódó posztot tett közzé a Facebook-oldalán Orbán Vikt...
Mi történt? Tízezer filippínó vendégmunkás érkezhet Magyarországra (+videó)
„Megvédik” a munkahelyeket Orbánék. A Fülöp-szigeteki TV Patrol nevű hírműsorban adták le a helyi tévében azt a, amelyben t...
Kő gazdag magyarok: Kiderült, hányan birtokolják a teljes magyar lakossági vagyon nagy részét
Az elmúlt három évben elképesztő vagyonkoncentráció kezdődött a legtehetősebbek körében: nagyjából 4500 olyan család van Magy...
Bayer elmesélte Schiffer Andrásnak, hogy Orbán apja milyen példásan privatizálta a gánti bányát
Nem sok olyan műsor létezik, ahol Schiffer András ne szerepelt volna, mióta visszavonult a politikától. Csak idén sikerült már vég...
Sokk: egymilliárd forintos mínuszba fordult a Sberbank magyar ügyfelének folyószámlája
Hogyan lesz az 500 ezer forintos vagyonból egyetlen pillanat alatt egymilliárd forintos adósság? Egy kecskeméti asszonnyal pontosan ez ...
Jogerősen elítélték mert rágalmazta Lázár Jánost
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „vérlázító” az ítélet, a törvényszék „politikai igényt” hajtott végre. Jog...
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza"
Hiába áradozott róla a korrupcióval vádolt elnök, hogy mennyire tetszik neki, valószínűleg bukni fogja, mivel a nyomozók zár alá...
Letagadta a 10 milliárd forintért beszerzett lélegeztetőgépek karbantartására kötött szerződést a kórházi főigazgatóság
A Celitron által gyártott lélegeztetőgépek kötelező felülvizsgálatát egy szombathelyi cég vállalta el, közbeszerzés nélkül. ...
Nem akármilyen cégben lett ügyvezető Orbán Viktor lánya
A miniszterelnök lánya a BDPST Konceptben tölt be vezető tisztséget. Orbán Ráhel néhány napja bejegyzett vezető tisztviselő let...
Mi került ezen 3 milliárd forintba? - hihetetlen, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben...
Budapest - Üvegfalú lift, fűtött mosdó és pelenkázó az alsó szinten, oszlopokon álló mini focipálya a levegőben, párapermetez...
Megindult a lavina: kemény nyomozás indult a megbukott Fidesz-vezetés ügyében
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a csillaghegyi Árpád ...
Az FBI kinyomozta, a Microsoft ezután elismerte, hogy horribilis kenőpénzeket juttattak magyar kormányzati embereknek
Ismerje meg Viktort ( Sagyibó), aki az elmúlt évtizedek egyik legjobban bizonyított korrupciós ügyének egyik főszereplője, de most ...
Megkérdezték a Fidesz képviselőjét, miért nem vallott be 71 millió forint kölcsönt, ami ezután jött...
Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommun...
Orbán Viktor lányát is megfigyelte a kínai hírszerzés
Politikusok és családtagjaik, jelenlegi és volt diplomaták, állami cégvezetők, kis startupok alapítói - több mint hétszáz magyar...
Nemzetközi botrány: a Financial Times bemutatta Magyarország jövőjét - siralmas a kép
A napi.hu írta meg, hogy Ben Hall, a Financial Times európai ügyekkel foglalkozó szakírója szerint Kelet-Közép-Európa az idén felg...
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc...
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Nem jöttek be a tervek. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázat...
Rajtunk röhög Európa: a magyarok csináltak egy kamukaput egy betonkerítésre, ezt kérte az EU-s pályázat
„Örkény felsírna örömében. Szolnokon az Ormos Imre parknál épült ez a kapu a betonfalra.” Így kezdődik a Magyar Kétfarkú K...
Megfagyott a levegő: Videóval: Élő adásban kérdezték meg az államtitkárt, hazudott-e a Fidesz a választóinak
Égett a feje. Interjút adott Menczer Tamás az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában, amelyben azt állította, rekordot döntött a ...
Orbánnak döntenie kell: nem akárkik követelik, hogy álljon a történelem jó oldalára
Felszólították Orbánt, hogy viselkedjen valódi európaiként. Több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélbe...
Na ne... - Orbán embere elmagyarázta, miért jó, hogy nincsenek európai bérek Magyarországon
Vélekedése szerint, “az egyetemi tanárok nem tudnak komplexen gondolkodni”. Pócs János gyöngyszemeiből szemezgetett a 444, melye...
Kifizette a hitelt, mégis behajtót küldtek a magyar nyugdíjasra - reagált a tisztelt behajtócég is
Jánoshalma — Régen rendezett kifizetett hiteltartozás miatt tett adóslistára egy Bács-Kiskun megyei nőt egy pénzintézet. Stein Zs...
Várkonyi vallomása: Elárulta mire gondolt amikor elköteleződött Mészáros mellett
Őszintén vallott a helyzetről. Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy fé...
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévéc...
Ötmilliárd forintos magyar–kirgiz alapot hoz létre a magyar kormány - elképesztő bejelentés
Az MTI híre szerint fontos fejlesztési alapba fektet a magyar kormány, összesen ötmilliárd forintért magyar–kirgiz alapot hoznak l...
Az eddigi legdurvább írás jelent meg Orbánról - nem szereti, hanem gyűlöli ezt az országot
A státusztörvény könnygázzal fújta le a nemzet napszámosait - Orbán nem szereti, hanem gyűlöli ezt az országot Orbán Viktor a s...
Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ...
Még ebben a hónapban beélesíthetik a jogállami eljárást. A német üzleti körök lapjának, a Handelsblattnak brüsszeli források ...
Botrány: részletezték az ifjú pár saját lábra állását - közel 50 milliárd forintot nyertek el az állami közbeszerzéseken
AZ IFJÚ PÁR SAJÁT LÁBRA ÁLLÁSA MÁR ÉPPEN ELÉG PÉNZBE KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK A miniszterelnök leányának, és vejének az ö...
Meghekkelték az Orbán-kormány propaganda-reklámját - ebből botrány lesz
Megcsináltuk az Orbán-kormány igazi propaganda-reklámját. Valahogy így nézne ki, ha igazat mondanának. Nézd végig! Csak azon dolg...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2023. Minden jog fenntartva - TheNews