Óriási kavarodás lett a Fülöp-szigeteki sofőrök körül, erre senki nem számított
A főváros megtalálta azt a jogi megoldást, amivel elérhető, hogy mégse legyenek Fülöp-szigeteki buszsofőrök az Arrivabus járatain – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy sajtótájékoztatón.
Kiss elmondta, hogy többször hangsúlyozták: ők nem támogatják az olcsó külföldi munkaerő alkalmazását. Ezt saját cégeik, azaz a BKV esetében tudták érvényesíteni, azonban az Arrivára nem volt ráhatásuk. Most bejelentette, hogy „megtaláltuk azt a jogi megoldást, aminek következménye, hogy nem lesz filippínó buszsofőr az Arriva buszain sem.”
A főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy megnézték a főváros céggel kötött szerződéseit, így találták rá a megoldásra. A főváros részéről a Kiss Ambrus többször is elmondta, hogy az ilyen típusú munkaerő alkalmazása szembemegy a fővárosi és a szélesebb értelemben vett társadalompolitikai célokkal, és ezzel lemondanak a hazai munkaerő tartalékról. Kiss korábban azt is kifejtette, hogy álságosnak tartja annak hangoztatását, hogy kölcsönzött munkaerő alkalmazása esetén nem gyengülnek a munkavállalói jogok, és a lépésnek nincs bérleszorító hatása, hiszen alternatív foglalkoztatási keretek és bérezési rendszer jön létre.
A budapesti buszok egyharmadát, mintegy 450 járművet üzemeltet az ArrivaBus Kft., amely a BKK egyik legnagyobb szerződéses szolgáltatója. A cég szerint a fővárosi közösségi közlekedésben mindennapossá vált a sofőrhiány. Ezért októberben bejelentették, hogy 20 Fülöp-szigeteki járművezető kezdi meg a képzési programot, akik az eredeti tervek szerint leghamarabb 2024 januárjában állhattak volna munkába. Hangsúlyozták: a külföldi munkavállalók ugyanannyi fizetést fognak kapni, mint a magyarok.
Ezután novemberben huszonhárom Fülöp-szigeteki buszsofőr érkezett Budapestre, hogy egy két hónapos szakmai és kulturális képzés után munkába álljanak a vállalatnál. A január közepére ígért munkakezdés viszont nem történt meg. Februárban még azt kommunikálta a cég, hogy azért csúszik a sofőrök munkakezdése, mert a képzési programjuk még nem zárult le.
A sofőrök Magyarországra érkezése előtt komoly előválogatást tartottak, az ideérkezők is csak akkor állhattak volna forgalomba, ha sikeresen elvégzik az Arrivabus saját szakmai képzését, valamint megszerzik az európai GKI- (Gépjárművezető Képesítési Igazolványt) engedélyt, illetve megfelelnek a pályaalkalmassági vizsgálaton (PÁV). „400 ezer forintnál is többet kereshetnek, ezért jönnek családjuk nélkül is Budapestre a Fülöp-szigeteki sofőrök” – mutattuk be novemberben az ideérkező sofőröket, akik úgy néz ki mégsem ülhetnek be a kék buszok kormánya mögé.
Kerestük az Arrivát is, hogyan kommentálják a főváros bejelentését, amint választ kapunk frissítjük a cikket.