![]() |
|
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétett adatok szerint a különleges gazdasági övezetekből befolyt adók összesítése alapján a gödi Samsung-gyár 6,8 milliárd forint adót fizetett be a vármegyének, ami eredetileg a városnak járt volna. A gödi önkormányzat tegnap fogadta el költségvetését, melynek összbevétele ebben az évben várhatóan körülbelül 5 milliárd forint lesz.
A kormány a járvány első hulláma idején veszélyhelyzetet hirdetett, és egy rendeletet fogadott el a különleges gazdasági övezetekről, amely szerint bizonyos területek tulajdonjoga – és így a helyi adóztatás joga – a megyei, jelenleg vármegyei önkormányzatot illeti.
A gödi önkormányzat alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben kifogásolta a 2020-as kormányrendeletet, és azt kérte, hogy állapítsák meg az alaptörvény-ellenességét. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a rendelet nem ellentétes az alaptörvénnyel, azonban hangsúlyozta, hogy az Országgyűlésnek a helyi önkormányzatoknak az általuk ellátott kötelező feladatokhoz megfelelő költségvetési vagy más anyagi támogatást kell biztosítania.
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|