Hadházy egyetlen képe miatt rögtön elálltak a projekttől és a támogatási összeget pedig visszakövetelik - több száz milliós uniós támogatás
Kattints a hírhez tartozó címkékre:
Végre kiderült, amit 2018 óta hiába próbáltunk megtudni a be nem fejezett, közel 800 millió forintos uniós támogatásból épült villánykövesdi hotelről. Bár az Átlátszó megkereséseire korábban senki nem reagált, most a területfejlesztési minisztérium elárulta, hogy a feltárt szabálytalanságok miatt az irányító hatóság elállt a projekttől, a támogatási összeget pedig visszakövetelik. Mindehhez csak az kellett, hogy Hadházy Ákos szelfizzen egyet az épületnél.
A soha el nem készült villánykövesdi medihotelnél tett látogatást a napokban Hadházy Ákos. A független parlementi képviselő Facebook-oldalán azt írta, a szellemszállodának már 5 éve működnie kellene, de „ehelyett maximum a mókusok gyönyörködnek benne.” Hozzátette, mivel a hotel nem működik, már rég vissza kellett volna venni a háromnegyed milliárdot a beruházótól, de „valamiért semmilyen szabálytalansági eljárás nem történt.”
A kiírást több ezren megosztották, és a hírre – szemben Polt Péterrel, aki nem tájékozódik sajtóhírekből – még aznap reagált is a területfejlesztési minisztérium. Mint közleményükben írták, a „villánykövesdi hotel-projekttel szemben több szabálytalansági eljárást is lefolytatott az intézményrendszer”, és „a legutóbbi eljárás eredményeképp az irányító hatóság elállt a projekttől”. A támogatási összeget pedig visszakövetelik.
Megtörtént tehát a csoda, amire lapunk 2018 óta várt. Azóta próbáltunk ugyanis választ kapni arra a kérdésre az államtól, hogy mi történt pontosan a projekttel.
Nem tudni, mi ment félre
Az eredetileg 24 szobásra tervezett Hotel 135 medical wellness szálloda, más néven a Dél-dunántúli Medihotel**** kiemelkedően magas színvonalú egészségügyi-turisztikai szolgáltatásokat, programcsomagokat kínált volna az egészségfejlesztő és egészség-stabilizáló kezelés-sorozatra érkező 18–80 év közötti szerb, horvát, osztrák, német, valamint magyar pácienseknek. A wellness szálló 27 új munkahely teremtését is ígérte.
Minderre a DDOP 2.1.1/H-12 „Egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztése a konvergencia régiókban” elnevezésű pályázati kiírás keretében 70 százalékos támogatottsággal 782,7 millió forint uniós és állami pénzt nyert a Geone Építőipari Kft. A gyógyszálló azonban nem készült el, a cég pedig felszámolás alá került. Erről 2018-ban részletesen beszámoltunk.
Hogy megtudjuk, mi lesz a projekt és a megítélt állami támogatás sorsra, a vállalkozón és alvállalkozókon túl akkor megkerestük a Baranya Megyei Fejlesztési Ügynökséget, amely szerint a Magyar Államkincstár volt az illetékes. Ott érdeklődésünkre egyáltalán nem reagáltak.
Írtunk a Nemzetgazdasági Minisztériumnak is, ahonnan annyi válasz érkezett, hogy nézzük meg a projekt adatait a palyazat.gov.hu-n. Itt akkor mindössze annyi volt látható, hogy bár az időszakos beszámolókat elfogadták, záróbeszámoló nem készült (vagy nem került fel a honlapra), így nem tudni, elfogadta-e azt a minisztérium vagy sem.
Az oldalon semmilyen információ nem volt arról, hogy a beruházó esetleg kapott-e további haladékot a projekt befejezésére, vagy indult-e vizsgálat az ügyben, és ha igen, akkor mit állapítottak meg: történt-e szabálytalanság vagy sem, esetleg vissza kell-e fizetni az uniós támogatást.
Tavaly nyáron újra nekifutottunk az ügynek, de akkor sem jutottuk előrébb. Addigra a Geone Építőipari Kft. felszámolása lezárult, és a tulajdonost – egy másik vállalkozásán keresztül – hiába faggattuk, hogy
2018 óta történt-e fejlemény a dél-dunántúli Medihotellel kapcsolatban,
miért került át az ingatlan és a jelzálog más nevére,
vizsgálta-e azóta állam a beruházást.
Ahogy a kft., úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium sem válaszolt egyetlen kérdésünkre sem. Közadatigénylés a Pénzügyminisztérium kétszer 45 nap hosszabbítás után mindössze annyit közölt, hogy
„a DDOP-2.1.1/H-12-2012-0012 projekttel kapcsolatban az összes adat a következő linken érhető el: palyazat.gov.hu”.
Itt azonban a már korábban is ismert alapadatokon kívül semmilyen további információ nincs a projektről. A táblázatból mindössze annyi derült ki, hogy a projekt 2014-ben kezdődött és elvileg 2018-ban ért véget, a kifizetett előleg 300 millió, a kifizetett támogatás 482 millió forint volt, az utolsó kifizetés pedig 2016-ban történt.
Válaszok hiányában végül nemrég az Integritás Hatósághoz fordultunk, kérve az ügy kivizsgálását.
De erre valószínűleg már nem kerül sor, hiszen Navracsics Tibor végre elárulta, amit eddig hiába kérdeztünk. Vagyis: az irányító hatóság a teljes támogatási összeget visszaköveteli az uniós támogatásból épített hotel kivitelezőjétől, miután több szabálytalansági eljárást is lefolytatott az intézményrendszer.
Egyben azt is közölték, hogy a 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen:
e-mail cím megjelenítése
. Köszönjük az észrevételeidet!