NE!
WS
            

Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték




Rogán Antal szerepéről kérdezték, mire Deutsch Tamás elegánsan ennyit mondott: odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

A címben szereplő mondat azután hangzott el, hogy arról faggatták a Fidesz EP-listájának vezetőjét, miként fordulhatott elő, hogy Varga Judit azt állította, a propagandaminiszter és emberei belenyúltak a Völner–Schadl-ügy irataiba.

Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága szerdán az Európai Parlamenti lista élén a távozó Varga Juditot váltó Deutsch Tamást hallgatta meg. A Momentum soraiból Fekete-Győr András azt kérdezte Deutschtól, egyetért-e azokkal, akik szerint Varga Juditnak, Rogán Antalnak és Gulyás Gergelynek a bíróságon a helye, ahol tanúként és talán gyanúsítottként kellene kihallgatni őket a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvétel miatt.

Deutsch erre az ülésen nem válaszolt, később viszont az RTL Híradó riportere megállította és arról faggatta, hogy fordulhatott elő, hogy – a hangfelvétel tanúsága szerint – Varga Judit azt állította, Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy irataiba. A politikus erre így reagált:

„Az az igazság, hogy az egész üggyel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal”.

Az Index hozzáteszi: Deutsch a diktafonnal és nadrágszíjjal Magyar Péterre utalt – a diktafonnal arra célzott, hogy Magyar volt felesége, Varga Judit tudta nélkül rögzítette beszélgetésüket, míg a nadrágszíjjal a férfi állítólagos házasságon belüli agresszív viselkedésére. Az „odakint szörnyek járnak” kifejezéssel pedig az influenszertüntetés címét idézte meg, melyet a kegyelmi ügy kirobbanása után szerveztek a Hősök terére még februárban.

Nyitókép illusztráció forrás google

Közel 1000 euró lesz a minimálbér Horvátországban és nagyobb mértékű nyugdíjkorrekció is lesz
10/15
Lecsapott az Európai Ügyészség: bíróság elé állnak az elkövetők - Magyarország még nem csatlakozott
10/15
Tarolt a hálapénz kommandó: négy év börtönbüntetést kapott egy orvos, durva dolgot csinált
10/15
Elárulta Magyar Péter hogyan csökkentenék az ÁFA-t úgy hogy a kereskedők ne nyeljék le a különbözetet
10/15
Az orosz fenyegetések miatt átmenetileg felfüggesztenék Magyarország schengeni tagsá...
10/15
Már Szijjártó is megszólalt: valóban merénylet készült Orbán Viktor ellen?...
10/15
Valami történt: rendkívüli kormányinfó jön, érkeznek a bejelentések...
10/15
Megszűnt a mentelmi jog, a BRFK már vizsgálja az ex-fideszes nőverési ügyét...
10/15
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews
         

Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték





Rogán Antal szerepéről kérdezték, mire Deutsch Tamás elegánsan ennyit mondott: odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal

A címben szereplő mondat azután hangzott el, hogy arról faggatták a Fidesz EP-listájának vezetőjét, miként fordulhatott elő, hogy Varga Judit azt állította, a propagandaminiszter és emberei belenyúltak a Völner–Schadl-ügy irataiba.

Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága szerdán az Európai Parlamenti lista élén a távozó Varga Juditot váltó Deutsch Tamást hallgatta meg. A Momentum soraiból Fekete-Győr András azt kérdezte Deutschtól, egyetért-e azokkal, akik szerint Varga Juditnak, Rogán Antalnak és Gulyás Gergelynek a bíróságon a helye, ahol tanúként és talán gyanúsítottként kellene kihallgatni őket a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvétel miatt.

Deutsch erre az ülésen nem válaszolt, később viszont az RTL Híradó riportere megállította és arról faggatta, hogy fordulhatott elő, hogy – a hangfelvétel tanúsága szerint – Varga Judit azt állította, Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy irataiba. A politikus erre így reagált:

„Az az igazság, hogy az egész üggyel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy odakint szörnyek járnak diktafonnal és nadrágszíjjal”.

Az Index hozzáteszi: Deutsch a diktafonnal és nadrágszíjjal Magyar Péterre utalt – a diktafonnal arra célzott, hogy Magyar volt felesége, Varga Judit tudta nélkül rögzítette beszélgetésüket, míg a nadrágszíjjal a férfi állítólagos házasságon belüli agresszív viselkedésére. Az „odakint szörnyek járnak” kifejezéssel pedig az influenszertüntetés címét idézte meg, melyet a kegyelmi ügy kirobbanása után szerveztek a Hősök terére még februárban.

Nyitókép illusztráció forrás google
Közel 1000 euró lesz a minimálbér Horvátországban és nagyobb mértékű nyugdíjkorrekció is lesz
Tarolt a hálapénz kommandó: négy év börtönbüntetést kapott egy orvos, durva dolgot csinált
Elárulta Magyar Péter hogyan csökkentenék az ÁFA-t úgy hogy a kereskedők ne nyeljék le a különbözetet
Az orosz fenyegetések miatt átmenetileg felfüggesztenék Magyarország schengeni tagságát holland politikusok
Már Szijjártó is megszólalt: valóban merénylet készült Orbán Viktor ellen?
Valami történt: rendkívüli kormányinfó jön, érkeznek a bejelentések
Megszűnt a mentelmi jog, a BRFK már vizsgálja az ex-fideszes nőverési ügyét
Ezt figyeld: Kiszállt a mozdonyvezető Bicskénél, mert lejárt a munkaideje
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak
Itt vannak a részletek, magyar Péter megmozgatja a Tiszásokat - „Legyetek tökösek..”
Vége az időskori vezetésnek? jelentősen szigorítanák az idős sofőrök jogosítványszerzését
Felfüggesztettet megúszta a sofőr, aki a forró kisbuszban hagyta az óvodás kislányt Tomajmonostorán
Fordulat a számlagyáros botrányban: az egyik leggazdagabb magyar magára vállalta a csalást
Megindult az eddigi legnagyobb támadás Orbán Viktor ellen: a teljes Fidesz rögtön beállt mögé
Előkerült egy hangfelvétel: valóban Lázár János nyomására cserélték le a vezetőséget?
Döntött a kormány: vihar előtti csend honol, jobb lesz bekapcsolni az öveket
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt
Váratlanul magas összeggel érkezhetnek a gázszámlák: ez az oka
A TV2 képernyőjén tűnhet fel Varga Judit - a csatorna egyik vezetője személyesen kereste fel
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
Orbán egyetlen tollvonással megmozgatott 51 milliárdot - kapott a sport is és az egyház is, itt a lista
Új korszak jön: munkába állítanák ismét a nyugdíjasokat
Orbán apja szállítja a köveket Budapest–Belgrád vasút építéséhez
Valóban átadott 11 órányi hangfelvételt Kubatov Gábornak Vogel Evelin?
Magyar Péter: Mondtam Evelinnek, hogy ne tegye ezt..
Egymásnak esett Nagy Márton és Szijjártó Péter a kormányülésen, Orbán csak nézett
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták..
Ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag - közel 39 milliárd forint közpénz...
„Tónikám, köszönöm!” - Ötmillió forint sérelemdíjat fizetett a Mediaworks
Kemény közleményt juttatott el Magyar Péter az MTI-nek
Hátborzongató: megszólaltak a magyar akkumulátorgyár dolgozói: Földön ülve vagy térdelve kellett volna végighallgatniuk a műszakvezetőt
Még a Fideszen belül is találgatják, mi lesz ha a következő felmérésen már a Tisza vezet
Milliókat keres Novák Katalin négy fős titkársága - kiderültek a számok
Erős üzenet jelent meg: Plakátra tették Orbánt az EP politikusai - vége
Mélyponton a politika: durván elbántak az újonnan beiktatott polgármester autójával
Mészáros legnagyobb dobása: Versenytárs nélkül uralja 2034-ig a legújabb bizniszt
Bencsik András nagyon durván beleszállt a Tiszásokba: egy proli banda, ami....
Kulcsfontosságú cég került Pintér Sándor lányainak kezébe
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2024. Minden jog fenntartva - TheNews