![]() |
|
A Fidesz kommunikációs igazgatója jellemtelen vesztesnek nevezte Magyar Pétert, majd felidézte, hogy a politikus nemcsak a feleségét, de a fiát is elvesztette. Menczer Tamás kijelentését a Tisza Párt alelnöke sem hagyta szó nélkül.
A 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választás után sem csillapodott a feszültség Menczer Tamás és Magyar Péter között. Hétfőn több lapnak is interjút adott a parlamentben a Fidesz kommunikációs igazgatója, amelyről egy videót is posztolt a Facebook-oldalán.
Magyar Péter soha nem lesz nagy vezető és soha nem lesz miniszterelnök. Ő mindig az az ember marad, aki lehallgatta a feleségét azért, hogy ebből politikai tőkét kovácsoljon. Magyar elvesztette a fiát, ő egy jellemtelen vesztes, mindig az is marad
– fogalmazott Menczer Tamás.
Hozzátette, hogy a Tisza Párt alelnöke egy újbaloldali politikus, aki mostantól elszámoltatható lett. Véleménye szerint Magyar Péter nemcsak a szavazóit, hanem a hazáját is elárulja majd.
Magyar Péter egy hozzászólásban reagált a Fidesz kommunikációs igazgatójának bejegyzése alatt. „Tamás, tőlem azt hazudozol, amit akarsz, de a gyerekeimről szállj le. Én soha nem beszélek a magánéletetekről, pedig lenne mit” – tette hozzá.
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|