NE!
WS
            
Novák Katalin elárult magáról pár titkot!

Személyes ígérete van arra vonatkozóan, hogy a kormány nem fogja csökkenteni a családtámogatásokat. A Pride-ra köztársasági elnökként sem kíván kilátogatni, és szerinte ebben a pozícióban „ő a kormánytól független szereplő”. Azt azért elárulta, hogy van egy kapu a Karmelita és a Sándor-palota között.

Interjút adott a Telexnek Novák Katalin, akit a lap az elmúlt években hiába keresett – most, köztársasági elnökként úgy véli, hogy „minden magyar embert képviselnie kell, és azokhoz is szeretne eljutni, akiket a Telex felületén keresztül tud megszólítani”.

Novákot megkérdezték arról, hogy Orbán Viktor mikor és hogyan kérte fel az elnöki feladatra, de Novák csak annyit árult el, hogy kellő időben történt a felkérés ahhoz, hogy legyen ideje és lehetősége végiggondolni a dolgot.

„Komolytalan lett volna erre azonnal igent mondani. A férjemmel húsz éve vagyunk házasok, és egy ilyen súlyú döntést nem hozunk meg a másik nélkül. Pláne akkor, ha olyan kérdésről van szó, ami az egész család életét érdemben befolyásolja” – mondta Novák, és hozzátette, hogy a felkérés elfogadása előtt csak a családjával beszélt, hitvalló reformátusként pedig az Úristenhez fordult még iránymutatásért.

„A földi világban a férjem, a földi világon túl pedig az Isten támogatását kértem ahhoz, hogy jó döntést tudjak hozni.”

A köztársasági elnök elárulta, hogy hetente, nagyjából egy órára szoktak találkozni Orbán Viktorral. „Van egy kapu a Sándor-palota és a Karmelita között. Van olyan, hogy a miniszterelnök jön át, van olyan, hogy én megyek.” Arra a kérdésre, hogy megfogalmazhat-e például kritikát a kormány politikájával kapcsolatban, úgy válaszolt: eddig is volt lehetőség arra, hogy ha kritikus észrevétele volt, akkor azt megfogalmazza, és köztársasági elnökként van lehetősége nyíltan kritizálni a kormányt, de eddig nem volt olyan helyzet, amikor ennek szükségét érezte és nem is abban látja a fő feladatát, hogy ő legyen a kormány legfőbb kritikusa.

„Nemrég nagyon nagy, eddig nem látott többséggel döntöttek a magyar emberek arról, hogy milyen kormánya legyen az országnak. A magyar embereket tisztelem meg, ha a döntésüket ebben a vonatkozásban is figyelembe veszem.”

Nováktól ezután megkérdezték, hogy a NER részének érzi-e magát, de úgy reagált, hogy az Alaptörvény számára ebből a szempontból is meghatározó. „A köztársasági elnök a kormánytól független szereplő” – tette hozzá.

Novák korábban egyértelműen leszögezte, hogy elítéli a háborút, sőt – a kormánnyal ellentétben – agresszornak nevezte Oroszországot. A köztársasági elnök ezt azzal magyarázta, hogy több alkalommal is azt az álláspontot fogalmazta meg, amit meggyőződése szerint a magyar emberek többsége oszt. „Egy szuverén állam fegyveres megtámadása elfogadhatatlan. Abban is egyértelműnek érzem a magyar emberek vágyát, hogy békét akarnak, nem akarunk ennek a háborúnak a részesei lenni. Az áldozatok mellett vagyunk, és ez nem csak a szavak szintjén igaz, tettekben is megnyilvánult.”

Az interjúból kiderült, hogy „jelenleg nincs napirenden kijevi látogatás”, és Novák közvetlenül nem vette fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a kapcsolatot, „már csak azért sem, mert úgy látja, hogy az ő mindennapjait most teljesen érthető módon meghatározza az országban zajló háború”. Novák kérdésre válaszolva elmondta, hogy Moszkvából nem keresték a megválasztása óta, és nem is hívták meg. Hogy elmenne-e ha hívnák, arra úgy felelt:

Ez most egy teoretikus kérdés, aminek nem látom aktualitását.

Elnökké választásakor Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy támogatni fogja azokat, akik a fogantatás pillanatától vigyáznak az életre, amelyből volt, aki azt szűrte le, hogy az abortuszszabályok szigorítását támogatja. Novák ezt a felvetést cáfolta, a Telexnek arról beszélt, hogy nem fog kezdeményezni abortuszra vonatkozó törvénymódosítást, és hogy a kormánynak sincs ezzel kapcsolatban terve. „Nem is tartom időszerűnek, hogy módosítsák az abortusztörvényt. Örömteli, hogy tíz év alatt a felére csökkent a terhességmegszakítások száma, bár még mindig fájóan sok. Így én azt kívánom segíteni, hogy minél többen dönthessenek a már megfogant élet megtartása mellett. Az élet védelme mellett vagyok, és nem valami ellen” – mondta. Hozzátette, hogy biztos abban, hogy a kormányzat számára a jövőben is nagyon fontos lesz a családok ügye, és hogy „személyes ígérete van Orbán Viktortól arra vonatkozóan, hogy nem fogják csökkenteni a családtámogatásokat”.

Az Alaptörvénybe foglalt mondat – amely szerint az anya nő, az apa férfi – Novák számára evidencia, de azt is mindenképp védelmezni fogja, hogy „a család egy férfi és egy nő házasságán, illetve a gyermek-szülő kapcsolaton alapul”. A Pride-ra eddig sem ment el, és ezt a jövőben sem tervezi, arra a kérdésre viszont, hogy akkor így hogyan kívánja képviselni az LMBTQ-közösséget, számukra nem kíván-e gesztusokat tenni, Novák azt mondta:

Nem a gesztusok, hanem a tettek elnöke vagyok. Azt szeretném, ha minél több magyar ember érezné, az ő elnöke is vagyok. Ebbe természetesen beletartoznak a homoszexuális magyar emberek is.

Az elnök beszélt arról is, hogy feladatának érzi, hogy a közélet vonzóvá váljon azon nők számára, akik érdeklődnének iránta. „Ha egy nő szerepet szeretne vállalni, ne az tartsa vissza, hogy úgy érzi, nőként nem lesznek olyan lehetőségei, mintha férfi lenne. Általában így gondolkodom a nők lehetőségeiről.” Az oktatással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy „most a jelenleginél biztosan magasabb pedagógusbérekre lenne szükség, de örömmel látja, hogy elindult a tárgyalás a pedagógusok és a kormány között, és reméli, hogy ez mielőbb a pedagógusok nagyobb anyagi megbecsültségét eredményezi. „Volt több lépcsőben béremelés az elmúlt években, de most szükség van egy újabb lépésre.”

Novák várja a nagymamaságot, azt azonban nem tudja elképzelni, hogy egyszer ő legyen az ország miniszterelnöke. Az interjúból kiderül, hogy a kedvenc könyvei a Biblia, az Iskola a határon és a Száz év magány, az egyik kedvenc filmje pedig a Pretty Woman.
Tóth Gabi botrány: azt érezte, hogy Őt nem lehet szeretni.... szívfacsaró sorok...
09/30
Mit keresett Schobert Norbi a Tiborcz kastélyban? - még posztolt is róla
09/30
Olyan történt Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília cégével, amire nincs észszerű magyarázat
09/30
A Mészáros-Várkonyi házaspár lecsapott egy luxusvillára Budapest egyik legdrágább környékén
09/30
Itt az újabb TB botrány - nem akárhogy járt el a magyar kormány - Ezreket rövidít m...
09/30
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tová...
09/30
Kiderült, mekkora az államadósság: A kormány szerint mindenki hibás, csak ők nem...
09/30
Kíméletlenül megsorozta Szijjártó Pétert a CNN riportere élőben - Elszokott a val...
09/30
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews
         
Erre döbbent rá Erdélyben. Tóth Gabi újfent blogban szökkenti szárba magvas gondolatait, és ezekben kifejti, mit gondol a világró...
Olyan történt Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília cégével, amire nincs észszerű magyarázat
Üzleti zsenik. 85 százalékos profitrátát ért el Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília bulvárkiadója, a Top News Hungary Kft. — ír...
A Mészáros-Várkonyi házaspár lecsapott egy luxusvillára Budapest egyik legdrágább környékén
Nem kispályásak. Megvásárolta az EKHO Belvedere Kft.-t és a hozzá tartozó Széchenyi-hegyi luxusvillát Mészáros Lőrinc és Várk...
Itt az újabb TB botrány - nem akárhogy járt el a magyar kormány - Ezreket rövidít meg...
A kisebb méretű kerekesszékek esetén is hasonlóan járt el a magyar kormány. Az Essity egészségügyi, higiéniás termékeiről ism...
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább
Nem büntetgethet tovább. Mint ismert, az ellenzéki képviselők 2018 decemberében közös akcióval próbálták megakadályozni a rabs...
Kiderült, mekkora az államadósság: A kormány szerint mindenki hibás, csak ők nem
Hatalmas a hiány. Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hi...
Kíméletlenül megsorozta Szijjártó Pétert a CNN riportere élőben - Elszokott a valódi kérdésektől?
Elszokott a valódi kérdésektől. Reménykedünk és imádkozunk, hogy mihamarabb eljöjjön a béke, máskülönben Európa rendkívüli...
Mi történik? - Kirúgták az egyik legismertebb Orbán-párti propagandagyárost
Mi történt? A Media1 értesülései szerint távozik a HírTV vezetőségéből Gajdics Ottó. A közismert kormánypárti újságíró l...
Talpra áll Magyarország? - megfejtették hogyan lehet megfékezni a növekvő inflációt és a romló árfolyamot
Íme a recept! Békesi László közgazdász elárulta a titkos receptet, arra vonatkozóan, miként lehetne fellépni a romló árfolyam ...
Kiderült miért kezdett nagy ünneplésbe Varga Judit - posztolt is róla
Ünneplésbe kezdett. Varga Judit Facebook-oldalán adott hírt róla, hogy az Európai Parlamentben megszavazták, hogy ideiglenesen beker...
Soha nem látott dührohamot kapott Donald Trump: kamugép kamugép kamugép....
Eldurrant az agya. Donald Trump kampánybeszédet tartott Alaszkában, amelynek során arról beszélt, nem lepte meg, hogy Elon Musk kifar...
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza
Több útépítési beruházást is visszavontak Magyarországon. Nyílt tenderek visszavonását tette közzé a NIF Nemzeti Infrastruktú...
Nem akármi történik a nyugdíjemelés körül - óriási a pofára esés
Pedig kétszer emelték. A KSH legfrissebb jelentése szerint 11,7 százalékos drágulás volt tavaly júniushoz képest, miközben a nyug...
Követelik az egyik magyar kórházban uralkodó káosz felszámolását! - A törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel...
A politikus szerint a törvénytelen kormány a beteg gyermekekre sincs tekintettel. Beszámoltunk róla, hogy akadozik az újszülött int...
Titkolni akarták? Lázár János önfenntartó alapítványa milliárdokat kapott - mutatjuk
Kiszivárgott. A 15 milliárd forint pénzbeli vagyoni juttatást még áprilisban kapta a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány, ez a Mini...
Nem akárki ment neki Orbánnak: letérdelt Brüsszelnek, mindegy csak jöjjön a pénz
Orbán bármit megtesz, csak jöjjön a pénz. Miután az Európai Parlament elfogadta a javaslatot, hogy addig ne adjanak uniós pénzeket...
Alig maradt kórház, ahol lehet szülni egy egész megyében - sokan kiakadtak
Nincsenek könnyű helyzetben a kismamák. Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző Facebook-bejegyzése szerint nehéz helyzetben vanna...
Vége: váratlanul meghalt a férfi, akit Kádár János utódjának szántak - mutatjuk a részleteket
91 éves volt. Elhunyt Berecz János, az MSZMP Külügyi Bizottságának korábbi vezetője, akit a rendszerváltás előtt Kádár János ...
Érdekes figura tűnt fel a magyar politikában - személyesen Polt Péter nevezte ki
Határozatlan időre kapott megbízást. Dr. Ibolya Tibort neveztek ki főügyészhelyettesnek Novák Katalin. Ez a csütörtöki Magyar K...
Varga Mihály megdöbbentő beszéde: biztató számokról beszélt, az elemzők csak kapkodják a fejüket
Lassan világelsők leszünk. “Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek v...
Nem fogod elhinni ki szállt ki a magyar honvédség helikopteréből - lovaskocsikázni vitték...
Nagyon sietett. Úgy fest, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristófot még nem érték utol a megszorítások, ugyanis kedden még a honvédség h...
A magyarok a Balatont is elbukták - közkedvelt kemping helyére épül lakópark, mutatjuk a tulajdonost...
Fellépnek a természetrombolás ellen. Fertő-tó, Velencei-tó, Tatai Öreg-tó, és Balaton. Ezek azok a területek, amelyeken minden á...
Na ne, Orbán is látta a legújabb videót? - állítólag igen..
Kísérteties a párhuzam. A közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a Demokratikus Koalíció azt a 2008-as tévényilatkozatát Orb...
Elszabadult a pokol a magyar politikában - Dug*ja fel magának a kisujját
Minősíthetetlen stílusú posztban ment neki a megmondóember egy igazságügyi nyelvésznek. A 18 éven keresztül a Fideszben szocializ...
Vége: a gazdagoké a Balaton: Az Alkotmánybíróság döntése meghagyta a kiskaput a beépítésre...
Tovább folytatódhat a tópart beépítése. A már elkezdett óriásprojektek ettől nem állnak le, és továbbra is kikerülhetnek mind...
Vége a türelemnek: Azonnali béremelést követelnek, megindulnak a magyarok?
Elfogyott a türelmük. Szerdán tartotta a választások utáni első ülését az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OK...
Nem hallottuk még így beszélni Orbánt - kiszámíthatatlan a helyzet...
Borús kilátásokról beszélt a kormányfő. Hét bő esztendő után a világ hét szűk esztendő felé tart, de ha dolgozunk, együtt ...
Külföldi politikusnak ment neki Szijjártó - nem veheti el tőlünk senki....
Mint mondta, a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt és magyar gáztárolókban lévő gázt, “nem veheti el tőlünk senki”. ...
Időskori nyomor: a magyar nyugdíjasok fele már egyik napról a másikra él
A DK képviselője szerint nem lehet így bánni életüket végigdolgozó emberekkel. Ma Magyarországon a nyugdíjasokat duplán sújtja ...
Orbán fiatalkoráról árult el új információkat egykori mentora - csalódás
Nem hiszem, hogy Oxford valaha is többet jelentett számára, mint egy eszközt a politikai karrierjéhez - nyilatkozta Orbán Viktorról o...
Megindultak a magyarok Ausztriába: 900.000 forintos fizetés, biztosított szállás
Lassan visszaépül az Ausztriában dolgozó magyarok száma a járvány előtti szintre, rengeteg szakképzett és szakképzetlen munkaerő...
Botrány van készülőben? - Orbánék titokban vásároltak értékes műemlék épületeket Szlovákiában állítólag
Lelepleződtek. A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovák...
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Tarlós István azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt, de szerinte a jelenlegi főpolgármester olyan ravaszul fogalmaz, ho...
Kvízjáték: ki építi nettó 30 milliárdért a Heim Pál gyermekkórház új tömbjét? - írd le hozzászólásban
Új gyermeksürgősségi, baleseti, sebészeti és fekvőbeteg-ellátó tömb épül a Heim Pál gyermekkórház területén, ahol még heli...
Kína is beleszólhatna abba, mi legyen nyilvános Magyarországon - szokatlan javaslat
Szokatlan javaslat kerül 220- ban a Ház elé. „A Kínai Népköztársaság Kormányának álláspontját beszerezve” dönthet a kü...
Matolcsy György: semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Sokan háborodtak fel, miután Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak. Az MNB m...
Már a rendőrség is nyomoz a magyar sztár autóbalesetének ügyében
Budapest - Autóbalesetet szenvedett Kálloy Molnár Péter. A Baleset-info.hu információja szerint a színész vezette az egyik autót ...
Megszerezték, és nyilvánosságra hozták a határon túli fociakadémiák támogatásáról szóló szerződéseket
Magyarországon olyan ütemben nőnek ki a földből az újabbnál újabb stadionok, hogy a focirajongók is alig tudják követni, milyen ...
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés
Eddig legalább Bulgária korruptabb volt nálunk, most azonban velük és Romániával hármas holtversenyben az EU legkorruptabb országa ...
Ezt látnod kell - Bekerült Pataky Attila a tankönyvbe
Az államosított tankönyvpiacon az Oktatási Hivatal előbb elkészítette, majd saját maga elbíráltatta, végül elfogadta a tankönyv...
A jogait nem ismerő adós autóját bírósági végzés nélkül is elszállíttatja...
Magyarország — Megtért behajtók jelentkeztek a Blikknél. Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adóss...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb csatornák
Hasznos információk
2020-2022. Minden jog fenntartva - TheNews